Amigóink sokszor nemcsak a kórház falain belül, hanem azokon kívül is igyekeznek a lehető legváltozatosabb módszerekkel örömet okozni és motiválni a gyerkőcöket. A kórházon kívüli találkozások és közös élmények mindig különlegesek, ahogyan Marci és Kata története is, akik egészen a Sziget fesztiválig mentek közösen.

Eszter amigo interjúja Lendvai Marci amigónkkal.

Szia Marci, kérlek mutatkozz be nekünk egy kicsit – mióta vagy Amigo és milyen kórházakban látogattál már?

Sziasztok, Marci vagyok, most már több mint egy éve Amigo, tehát ez a harmadik félévem. A három félév alatt végig az I. számú Bókay Gyermekklinikára jártam, ahol rendkívül változatos, hogy éppen milyen korosztállyal és milyen betegségekkel találkozunk. Viszonylag kevés olyan gyerek van szerencsére, akik huzamosabb időt töltenek ebben a kórházban, és közülük is csak néhányan, akiket több féléven keresztül is látogatunk.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba Katával?

Katát több mint egy éve ismerem már, ő a kórház egyik hosszabb távú lakója, vagy ha úgy tetszik látogatója, aki rendszeresen tölt bent időt. Eleinte németeztünk, majd gyakran játszottunk vagy beszélgettünk – amire éppen szükség volt. Kata jelenleg otthon van, így néha skype-on keresztül tanulunk angolt. Az elmúlt év során mindenképpen egy átlagon felüli, szorosabb kommunikáció és ezáltal egy szorosabb kapcsolat is alakult ki közöttünk, amely során nyáron elhangzott, hogy nagyon szereti Shawn Mendes zenéjét és ha ki tudna menni a koncertjére, akkor biztosan megnézné a Sziget fesztiválon.

Hogyan sikerült megvalósítani Kata kívánságát? Mi történt?

Amikor szó esett a koncertről, akkor én már tudtam, hogy ha rajtam múlik akkor Kata ott lesz a Shawn Mendes koncerten. Ugyanakkor figyelembe kellett venni a kórházhoz kötöttséget és számos más tényezőt is. Szerencsére Kata állapota akkorra már javult, és a kezelőorvosai is elengedték, sőt, még a fuvarozását is elintézték a kórház és a Sziget között oda és vissza.

A koncert előtt sikerült bejárnunk a Sziget egy részét, megmutattam néhány nevezetes helyszínt neki, így a fesztiválon tett első látogatás élménye sem maradhatott el. Shawn Mendest és Kygo-t a tömeget elkerülve, egy lelátóról néztük, így komfortosan és biztonságosan élvezhettük a koncertet, ami kulcsfontosságú volt. Kata is és én is nagyon jól éreztük magunkat! 

Te hogyan élted meg ezt az egészet?

Nagyon jó élmény volt számomra, mert egy apró kedvességgel sikerült szebbé tenni azt a napot, vagy talán hetet is Katának. Azt gondolom, hogy az ilyen kis kórházon kívüli ,,szabadság-élmények’’ rendkívül motiválóak tudnak lenni.

Marci amigónk tehát egészen a Szigetig vitte Katát, hogy valóra válhasson a kívánsága. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült Katának örömet szerezni és bízunk benne, hogy ez az élmény is segíti a kislányt a gyógyulásban! 🙂

 

Illy Eszter, 2018. ősz

Marci és Kata a Szigeten

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.