Az Amigos Blogon még régebben indult egy sorozat „Hova járnak az Amigók bevetésre?” címmel. Ezekben a bejegyzésekben az adott kórházi csapat sajátosságait, érdekességeit mutatjuk be az olvasóinknak. Készült már az Ortopéd Klinikáról, a Bethesda Kórházról, a Szent László Kórházról, a Tűzoltó utcai és az I-es számú Gyermekklinikáról is posztunk, most pedig a vidéki városokról mesélünk nektek. 

Szervezetünk egyik fő célkitűzése, hogy egy napon minden beteg gyerek mellett lehessen egy Amigo. Ennek folytatása, és egy új kezdete volt, amikor tavaly a szombathelyi csapat megkezdte működését heti egy bevetéssel a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház gyermekosztályának „A” és „C” részlegén. Horváth Mirtillt, a csapat jelenlegi vársofelelősét kérdeztem a bevetésekről, a közösségi életről, és arról hol tartanak most és mik a terveik a jövőben.

  1. Körülbelül egy éve indult el a szombathelyi csapat. Milyen változások zajlottak le ebben az egy évben?

Nagy változások zajlottak le a csapat életében az elmúlt egy évben. Hat fővel indult el az Amigos Szombathelyen, ez akkor még heti egy bevetést jelentett. A 2019-es őszi felvételi során a létszám tíz főre duzzadt, a bevetések hetente két alkalomra bővültek. 2020 tavaszi félévének kezdetén pedig három új lelkes Amigo csatlakozott a csapathoz, így jelenleg tizenkét főt számol a szombathelyi csapat és a heti bevetések száma a jelenlegi tervek szerint heti három alkalom lesz majd, ha ismét mehetünk a kórházba.

A másik dolog, hogy mindenki sokkal bátrabb a csapaton belül. Bátrabban vágunk bele a szervezésekbe, ötletelésekbe, bátrabban merünk jelentkezni feladatok megoldására, a háttércsapatok munkájába is aktívabban részt vesznek már a szombathelyi Amigók is.

A legszebb és legnagyobb változás az én olvasatomban pedig az hogy egy kis családdá váltunk az elmúlt hónapok alatt. A négy város közül mi vagyunk a legkevesebben, így valójában ránézésre is egy kis család hangulatát keltjük.

A bevetések után az Amigók mindig készítenek egy közös képet. A szombathelyi csapat egy saját szimbolikus háttérrel, az „Amigos bokorral” büszkélkedhet.

  1. Ha egy színnel kéne jellemezned a szombathelyi Amigos közösséget, melyiket választanád és miért?

Ezen a kérdésen gondolkoztam a legtöbbet. Először azt szerettem volna kifejteni, hogy az egész szivárványt választanám, mert mindannyian különbözőek vagyunk, és épp ez teszi szerethetővé és különlegessé a közösségünket. Végül azonban a sárga szín mellett döntöttem, mégpedig azért, amit már a szivárványnál említettem. A csapat minden tagja más-más személyiség, más téren emelkedik ki, más erősségei vannak, más helyről merít ihletet és motivációt a mindennapokhoz és épp ezek az eltérések egészítik ki egymást a csapaton belül, így együtt tudunk mosolyt csalni a gyerekek és egymás arcára is. A sárga szín révén arra próbálok utalni, hogy a szombathelyi csapat olyan, mint a Nap. A maga sokszínűségével ragyogja be a mindennapjainkat és ugyanezzel igyekszünk mások, főleg a gyerekek mindennapjait is szebbé és naposabbá tenni.

A kórházi látogatások során nagy kedvencnek számít a Dixit, a Dobble, az UNO, de a kézműves foglalkozásokban is jeleskednek a szombathelyi Amigók. A programokba persze belefűzik a nyelvtanulást is, a gyerekek egyik kedvence, amikor ehhez a Dixit kártyákat használják fel.

  1. Mesélj egy kicsit a belsős eseményeitekről! Van esetleg egy szombathelyi Amigos törzshely? Milyen hangulatban telnek a kórháztalálkozók? Van kedvenc programotok, játékotok? (akár így az online térben is)

Szombathelyen a kórháztalálkozók együtt zajlanak le az Amigo-estekkel, ennek oka az, hogy egy kórházban vagyunk jelen és egy osztályon. Így erről a két eseményről egyben mesélnék egy kicsit.

Az Amigo-esteket mindig két Amigo szervezi Szombathelyen, leggyakrabban egy régi- és egy újgenerációs, így az újdonsült csapattagoknak talán könnyebb megismerkedni az eseményekkel és a többiekkel is. Maguk az estek nagyon változatosan zajlanak. Mivel elég kicsi a létszám, így lényegében bármire megvan a lehetőségünk. Volt már piknik, szabaduló szoba, bowling, közös vacsorakészítés és karácsonyi reggeli is, csak hogy néhány példát említsek. Általában a felépítése az estének úgy van, hogy kezdésnek megbeszéljük a fontos dolgokat és lezajlik a kórháztalálkozó is, ezt pedig a kötetlen programok követik. Konkrét kedvenc programunk nincs, kétszer még nem volt ugyanaz a terv. Amit viszont szeretünk az az evés, úgyhogy általában olyan helyre megyünk, ahol erre megvan a lehetőség, vagy ha nem ott, akkor lehetőleg a közelben.

Az online időszakból egy dolgot emelnék ki, aminek nagyon nagy sikere volt az Amigók között, ez pedig a Skribbl, amivel online rajzolni kell körönként másnak, a többieknek pedig kitalálni, hogy mit is ábrázol a kép. Az egyik Amigo-estünk programja volt ez az elmúlt hónapokban és őszintén szólva alig akartuk abbahagyni a játékot.

  1. Milyen kihívásokkal kell szembenéznetek a mindennapi Amigóskodás során Szombathelyen?

Mikor heti két alkalomra bővült a bevetések száma, viszont még nem zajlott le a 2019-es őszi felvételi, akkor kis nehézséget okozott az akkor aktív öt Amigónak, hogy hogyan ossza be az idejét, de ez szerencsére hamar megoldódott, a csapat igyekezett mindent rugalmasan kezelni, illetve az akkori bővülés is nagy könnyebbséget jelentett. Azóta pedig szerencsére már mondhatni rutinná vált, hogy heti több alkalommal is lehetőségünk van a gyerekeket látogatni és a beosztás zökkenőmentesen zajlik.

Állandósult kihívások ezt leszámítva azt gondolom nincsenek. Különböző helyzetek más és más megoldandó dolgokat állítanak elénk, ezeket a csapat ügyesen kezeli.

  1. Mik a terveitek a jövőre nézve, hogyan tovább az Amigosszal Szombathelyen?

A csapat nagy vágya az, hogy egy idő múlva már ne csak heti három nap látogassuk a gyerekeket, hanem lehetőség szerint minden hétköznap. Ezt szeretnénk elérni, ehhez pedig fontos, hogy a csapat további lelkes Amigókkal bővüljön majd a későbbi felvételik során.

Az elmúlt évhez hasonló sok-sok lelkesedést és mosolygós működést kívánunk továbbra is a szombathelyi Amigóknak!

Harazin Regi, 2020. 06. 06.

 

 

 

Hova járnak az Amigók bevetésre? – Szombathelyi kiadás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.