Fanni és Evelin. Két Amigo felelős, munkatársak, barátok nekünk , játszó pajtások a gyerekeknek, jó hírek hozói mindenkinek, aki az Amigoshoz kapcsolódik. Hosszú évek önkénteskedése mellett az elmúlt években mint munkavállalók segítették a szervezet növekedését, fejlődését; azonban most más vizekre eveznek az életben és új helyzetekben próbálhatják ki magukat. Mielőtt azonban elmennének arról kérdeztük őket, mik voltak a legszebb élményeik, mi mindent visznek magukkal az Amigoskodásból.

Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol az Amigoshoz?

Evi: Az Amigosról az egyik alapító Amigótól hallottam először 5 évvel ezelőtt, de akkor éppen külföldön éltem. Tökéletesnek éreztem: gyerekek, oktatás, egészségügy. Körülbelül pontosan minden, amivel foglalkozni szerettem volna. Már akkor is magával ragadott az energia amit akár már csak a Facebook posztokon keresztül éreztem. Nem is volt kérdés, hogy amikor hazaköltözöm csatlakozzak a csapathoz. Végül 2016 őszén csatlakoztam az akkor még egészen családias csapathoz.

Fanni: Több mint 3 évvel ezelőtt láttam először az Amigók bevetéséről egy beszámolót a Facebook-on, hogy beteg gyerekek napjait teszik szebbé, hogy az Amigókkal semmi sem lehetetlen: focizni a kórházi folyosón, egész délután tartó társaspartit tartani, hatalmasakat nevetni és örök barátságokat kötni. Akkor döntöttem el, hogy szeretnék én is tenni a beteg gyerekek gyógyulásáért, és tagja lenni ennek a fantasztikus csapatnak. Nagy izgalommal vártam, hogy elkezdhessem a mesterképzésemet, hiszen egyetemistaként én is leadhattam a jelentkezésemet az Amigoshoz. Jobban izgultam az Amigos felvételijén, mint a mesterképzésre való jelentkezéskor, hiszen akkor már sokkal többet tudtam az Amigosról, és még erősebbé vált a motivációm, hogy bevetésre indulhassak a kórházba. Azóta vagyok tagja az Amigók csapatának, és valóban: feledhetetlen emlékekkel és örök barátságokkal gazdagodhattam.

Van kedvenc emléked egy bevetésről? Melyik volt az?

Evi: Hú, nagyon nehéz egyet kiemelni, de van egy nagyon kedves történetem az I. számú Gyermekklinikáról amit gyakran mesélek, mivel nagyon jól bemutatja az Amigost. Egyszer az egyik bevetés alkalmával az Amigo társammal egy testvérpárnál jártunk. Emlékszem, hogy kicsit nehezen indult be a foglalkozás, nehéz volt összehangolni a két gyerkőc eltérő igényeit és tanulni egyáltalán nem akartak. Végül egy kis beszélgetés után kiderült, hogy a kisfiú focista akar lenni és ő lesz a következő Christiano Ronaldo. Na és itt is volt a kulcs a szívéhez, mivel így rá tudtam venni egy kis angolozásra, hogy világhírű focistaként értse az edzésen elhangzottakat, akkor is ha angolul lesznek. 🙂 A kishúgát azért ezzel még nyilván nem sikerült teljesen levennünk nyilván a lábáról, végül vele azt beszéltük meg, hogy tanul velünk szívesen angolul, ha mi is tanulunk tőle cigányul pár szót. Az Amigo társammal  imádtuk az egészet, nagyon jó hangulatban telt az egész bevetés. Kifelé menet az anyuka még odajött hozzánk és teljesen elérzékenyülve köszönte meg a foglalkozást és a nyitottságunkat, mivel ennek köszönhetően  először látta a gyerekeken azt, hogy büszkék a cigány nyelvre és felvállalják és örömmel adják át a tudást.

Nekem ez adja át az Amigost: a közösséget, tanulást és váratlan hétköznapi csodákat.

Fanni: Nagyon sok kedves emlékem van a bevetésekről, viszont azt hiszem, a második bevetésem élménye volt az egyik legmeghatározóbb. 2 Amigo társammal indultunk bevetésre az Ilka utcában, ahol egy kislánnyal játszottunk egész délután. Mikor a bevetés után búcsút vettünk a kislánytól, ő csendben odajött hozzánk, és azt mondta: “Köszönöm, hogy itt voltatok, hálás vagyok nektek.” Az őszinte kedvesség és hála, amivel hozzánk fordul, könnybelábasztotta a szemünket, és csendben, meghatottan távoztunk a kórházból. Akkor értettem meg igazán, hogy azok a percek, melyeket az Amigók a kórházban töltenek, milyen sokat tudnak jelenteni ezeknek a gyerekeknek.

Ha 3 mondatban össze kéne foglalnod az Amigo Felelősi lét legjobb és legnehezebb oldalát, akkor mit mondanál?

Evi: A gyerekekért lenni, a gyerekekkel foglalkozni a legjobb része, de sajnos pont ebből is fakad a legnehezebb része, amikor elveszítünk valakit. Amigo-felelősként az Amigókért is felelünk az ilyen helyzetekben. De ez is a része Amigo létnek és talán ez is adja meg az egésznek a különlegességét.

Fanni: Ez egy nagyon nehéz kérdés 😀 Az Amigo Felelősségnek az egyik legszebb része, hogy minden Amigót ismerhetek, minden bevetés utáni beszámolót elolvashatok, és hogy azért dolgozhatok nap mint nap, hogy minél több gyermek arcára csalhassanak mosolyt az Amigók. Azonban a legnehezebb része ennek a feladatnak ugyancsak ebből fakad: hiszen Boldogságért Felelős Amigóként feladatom, hogy minden nehéz helyzetben az Amigók és a gyerekek számára a legjobbat tegyük, ami gyakran kihívásokat okoz.

Melyik volt a kedvenc projekted, és miért?

Evi: Húú, szinten nehéz választani, de most belegondolva, amire a legbüszkébb vagyok és ezáltal  talán mindig egy picit a kedvencem is lesz, az az “új város projekt” azaz inkább projektek. 2018 tavaszán indítottuk el az első Amigos csapatot Szegeden, majd 2019 tavaszán a további kettő csapatot Debrecenben és Szombathelyen. Az folyamat, amikor gyakorlatilag a nulláról elindulunk, elkezdünk egyeztetni a kórházakkal, majd egyetemi közösségekkel, megismerjük a helyi infrastruktúrát és végül sok-sok szervezés után összeáll az egész. A kezdetekben nyilván fogalmunk sincs, hogy hogyan fog összeállni az egész és csak csináljuk a dolgunkat, követjük a tervet na meg persze van, hogy óriásiakat improvizálunk és persze közben tartjuk magunkat az Amigo értékekhez és tádámm a vége mindig egy csoda. Legalábbis az utóbbi 6 év alapján. 🙂

Fanni: A legkedvesebb projektem az volt, mikor 2019 tavaszán a debreceni csapat megalakulásakor felvételi koordinátor lehettem. A kezdetektől fogva részese lehettem annak, ahogyan egy új városban megalapul az Amigos csapata, láthattam azt a sok támogatást, segítséget, melyet a kórház és az egyetemi közösség adott nekünk, és ott lehettem a debreceni újgenerációs Amigók felvételijén. 

Mi az a tudás, vagy skill, amit Amigo Felelősként tanultál meg és nagyon hasznos volt?

Evi: Most felsorolhatnék egy csomó-csomó hangzatos dolgot, sőőt el is küldöm szívesen excelben, priorizálva és vizualizálva is a listát de talán azt mondom a legbiztosabban, hogy háááát egyszerre 50+ chatben, csoportban benne lenni eléggé fejleszti az ember osztott figyelmét.

Fanni: Ez is egy nagyon nehéz kérdés 😀 Nagyon fontos a feladatok felosztása, egymástól merni segítséget kérni, a time management és a hatékony, strukturált kommunikáció. Persze ezeket a skilleket még a mai napig igyekszem fejleszteni, és az Amigos egy szuper közösség, hogy egymástól is rengeteget tanuljunk.

Mi az az érzés/tapasztalat/gondolat, amire a legszívesebben gondolsz vissza és viszel úgymond tovább a képzeletbeli batyudban?

Evi: A legerősebb érzés ami elfog ha eszembe jut az Amigos, akkor az a nagyon egyértelmű szeretet és tisztaság amit a gyerekektől és az Amigos közössségétől kaptam.

Fanni: A legszebb, amit az Amigosban megtapasztaltam az az, hogy bármennyire is különböző az a 140, vagy akár 170 önkéntes, akik az Amigost alkotják, mindannyiunkban van valami közös. Mind ugyanazért a célért vagyunk Amigók, mind ugyanazokon az örömteli, és olykor nehéz pillanatokon osztozunk, és tudom, hogy bármikor számíthatok az Amigo család bármely tagjára. Hiszen egy Amigo örökre Amigo.

Fanni, Evi hálásan köszönjük a munkátokat, sok sikert kívánunk nektek mindenhez, és reméljük még sokszor látunk Titeket!:)

Harazin Regi, 2020.11.08.

“Mindannyiunkban van valami közös…”- Két búcsúzó Amigo felelős élményei és emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.