Előző héten már írtunk Nektek az Amigos első Nagykövet kampányáról. Ebben az időszakban a Nagykövetek 30 napon keresztül gyűjtenek pénzt az alapítvány számára azzal, hogy vállaltak egy saját 30 napos küldetést is. Van aki minden reggel megnézi a napfelkeltét, van aki egy hónapig gyorskaja nélkül él és van aukcióra ajánlott egy számára fontos tárgyat.

Az Amigók közül is akadtak olyanok, akik Nagykövetek lettek. Evelin Amigo 150 km lefutását vállalta el, utolsó blogposztunkban pedig olvashattok Vivi és Barbi Amigók vállalásáról is. Most a szegedi csapatból Ági Amigóval készítettünk interjút, aki bemutatja a saját küldetését.

 

Miért jelentkeztél Amigos Nagykövetnek és mi pontosan küldetésed?

Megtetszett, hogy én is tehetek valamit az Amigosért azon felül, hogy Amigo vagyok. A kihívásokat is kedvelem, úgy éreztem, összeköthetem a kellemeset a hasznossal, és amellett, hogy az Amigosnak gyűjtök, egy személyes célt is elérhetek. Nagyon szeretek rajzolni, de az utóbbi 1 évben erre nem nagyon tudtam időt szakítani. Most vállaltam, hogy a 30 nap alatt minden szegedi csapattagról készítek egy kedves kis illusztrációt, amit az instagram oldalamon osztok meg (@vidaagnes98).

Miért pont ezt a feladatot vállaltad a 30 napra?

Reméltem, hogy ezzel le tudom győzni saját magam, és vissza tudom építeni a mindennapi rutinomba a rajzot. Hiányzott, hogy alkossak, de tudtam, ahhoz, hogy újra nekivágjak, szükségem lesz valamire, ami rá is vesz a rajzolásra.

Mik a feladatod nehézségei és hogyan lendülsz rajtuk túl?

Nem meglepő szerintem, hogy a kihívás alatt az idővel küzdök leginkább. Nagyon nehéz beilleszteni a sok zh, a munka és a magánélet mellé a képek elkészítését is, hiszen eddig úgy éreztem, hogy havi egy képet sincs erőm megcsinálni, most pedig szinte naponta kell. Az idő mellett pedig az sem könnyű, hogy olyan illusztrációkat készítsek, amik valóban megragadják a szegedi Amigók karakterét. Nagyon igyekszem, hogy a képeken mindenki boldogan magára ismerjen.

Hogyan készül el egy-egy alkotás, milyen technikával?

A képeket először grafittal halványan előrajzolom. Ilyenkor még változtatgatok, játszom a kompozícióval, a háttérrel. Ha már jónak érzem, tintás tűfilccel megrajzolom a kontúrokat, ezután pedig jöhet az akvarell! Igyekszem visszaemlékezni az általánosban tanult színelméletre és harmonikus képeket készíteni.

Van-e valami rutinod a képek elkészítésében?

Nem is annyira a kép elkészítésekor, hanem még előtte… Minden Amigot megkérek, hogy meséljen magáról egy picit. Mi a kedvenc időtöltése, szívesen hordott ruhadarabjai, van-e háziállata stb. Általában van egy elképzelésem már ezelőtt, hogy mi fog szerepelni a rajzon, de mindig nagyon sokat segít, ha tudom, hogy az Amigók saját magukkal kapcsolatban mit tartanak fontosnak, ráadásul tudtak ám meglepetést okozni egy-egy hobbival vagy zenei ízléssel.

A képek elkészültekor pedig szintén mondhatni rutin, hogy egy kis részletét beküldöm a szegedi Amigók facebook csoportjába, hogy vajon kitalálják-e, ki lesz a következő. Nagyon jó érzés látni a lelkesedést, és hogy a csapat minden tagja éppen annyira a magáénak érzi ezt a kampányt, mint én. Nagyon hálás vagyok nekik a sok támogatásért!

Ha Te is szívesen támogatnád Ági Amigót, akkor a következő oldalon megteheted: https://nagykovet.amigosagyerekekert.hu/kovet/vida-agi/
Ugyan Nagykövet kampányunk végéhez közeledik, de még van pár napod arra, hogy a következő oldalon (https://nagykovet.amigosagyerekekert.hu/)  körülnézz és adományoddal támogasd Nagyköveteinket!

A kiemelt és a cikkben szereplő képeket Vida Ági készítette.

“Amellett, hogy az Amigosnak gyűjtök, egy személyes célt is elérhetek” – Interjú Vida Ágival, a szegedi Amigos Nagykövettel
Cimke:                             

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.