Egy Amigónak minden évben kétszer van születésnapja… a saját szülinapján és az Amigos nagy napján. Ez a mondat az utóbbi hetekben sokszor felbukkant oldalainkon, hiszen óriási esemény részesei lehettünk.

Az elmúlt hétvégén, azaz november 6-án ünnepelte az Amigos a gyerekekért Alapítvány a 7. születésnapját. Ez alkalomból pedig mind az öt város Amigói együtt örülhettek a sok-sok gyermekmosolynak, amit ez alatt az idő alatt közösen varázsoltak.

E heti cikkünkben három résztvevő, Czabarka Ami pécsi, Cserháti Kata budapesti és Molnár Tina szegedi Amigók mesélik el élményeiket a nem mindennapi partiról.

Ami Amigo ilyen élményeket gyűjtött a szülinapon:

„Először egy kalandtúrán vehettünk részt, amelyen én állomásfőnök voltam, amit őszintén szólva, először nem akartam elvállalni, de nagyon jól döntöttem, hogy mégis igent mondtam, mert egy iszonyú király állomásunk volt (mint ahogy az összes többi is), és az Amigók is nagyon élvezték az általunk levezényelt feladatokat. Nagyon jó volt megismerni a többi város Amigóit, és látni, hogy a szervezőknek mennyi munkája van az eseményben, és nem hiába! Egy nagyon cuki előadást hallhattunk a boldogságról, majd Sára, a megálmodónk is felköszöntött minket, és az este meglepetéseként aZorka és a Pandóra Projekt csaptak egy hatalmas bulit, majd pedig mindenki ott folytatta az estét, ahol kedve tartotta. Én személy szerint újgenerációs Amigóként most vettem először részt a szülinapon, de nagyon pozitív dolgokat tapasztalhattam meg ezeknek a fantasztikus embereknek hála, úgyhogy innen is köszi, hogy vagytok!

Kata Amigo így mesélt a hétvégi programról:

„Múlt hét szombaton került megrendezésre az Alapítvány hetedik születésnapja. A kelenföldi parkolót már kora délután lelkes zöldpulcsisok lepték el, ugyanis innen indult el busszal a csapat egy része Etyekre, a szülinap helyszínére. A célállomásra megérkezve, kiegészült a csapat és így már teljes létszámmal nyüzsögtek egy helyen az ország Amigói. A program keretén belül először egy túra vette kezdetét. A túrára enyhe időcsúsztatással indultak el a külön szétbontott csapatok, így mi többiek kis társasozással, kártyázással ütöttük el addig az időt. Az idő elérkezésével, mi is nekivágtunk az útnak, amely során feladatokat kellett teljesítenünk, összesen hét állomást. Az állomások az Amigos hét évének legfontosabb történéseit igyekeztek kiemelni és szemléltetni. Példaként, meg kellett tanulnunk egy holland gyermekdalt, ki kellett töltenünk egy kvízt (ami ugye minden Amigo-est alap programja), vagy meg kellett keresnünk színes napocska képeket, amelyik feladat a szegedi Amigos csapat megalakulását szimbolizálta. A túra utolsó állomása után megérkeztünk a Hernyák Birtokra, ahol már egy hatalmas forgatagba és jó hangulatba csöppenhettünk bele. Az ilyen nagyobb szabású események mindig kiváló alkalmat adnak arra, hogy rég nem látott barátainkkal is tudjunk találkozni, beszélgetni egy jót. A program további folytatásaként meghallgathattuk Sára köszöntőjét és dr. Albert Fruzsina, boldogságkutató gondolatébresztő előadását is. Mivel egy Amigónak minden évben kétszer van születésnapja, így megleptek minket egy csoda ajándékkal, egy szuper menő limitált Amigos-os zoknival. Az este további részeként közösen megvacsoráztunk, majd elérkezett a tortázás is, ami nem maradhat el egy igazi szülinapról sem. Mindannyian közösen kívántunk egyet, amikor Sára elfújta az Amigos tortán égő hetes számgyertyát. A meglepetéseknek itt sem volt még vége, hiszen az este további jó hangulatát különleges fellépők alapozták meg, akik nem mások voltak, mint a Pandóra Projekt és aZorka. A közös éneklés és tánc után, a csipetcsapat boldogan indult hazafelé néhány csuklóra és kézre kötött héliumos lufival, ami elmondás nélkül is jelezte, hogy ők bizony egy igazi szülinapi partiról térnek haza.”

Tina Amigo pedig így elevenítette fel a különleges szombatot:

 „Az Amigos szülinapra a külön busszal mentem, ahol már megvolt az alaphangulat. Ezután csapatokban vettünk részt egy kalandtúrán, ami nagyon sok nevetéssel telt. Sok vicces feladatot csináltunk együtt, például eljátszottuk a Titanic elsüllyedését LEGO kockákkal. Ezután már sötétben és átfázva érkeztünk meg a Hernyák Birtokra, ami varázslatosan fel volt díszítve és alig vártuk, hogy mi is bemehessünk. Miután mindenki megérkezett, egymás nyakába borulva üdvözöltük a egymást, elfoglaltuk a helyünket és meghallgattuk Sára köszöntőjét, ami közben az Amigos életérzés és a barátságosság még jobban felerősödött bennem. Az este további részében beszélgettünk, majd együtt énekeltünk és köszöntöttük fel magunkat tortával, gyertyával és minden egyébbel, ami szükséges egy igazi szülinaphoz. Az este befejezéseként meghallgathattunk két szuper koncertet, a végén még táncoltunk is, ami szuper lezárása volt a szülinapunknak. ”

Czabarka Ami, Cserháti Kata, Molnár Tina
2021.11.14.

 

Boldog 7. szülinapot Amigos!