A járványhelyzet kezdete óta nem jártunk kórházakban, ám ez most megváltozott. Az Amigók kaptak egy szuper lehetőséget és bizalmat, hogy részt vegyenek az oltópontokon zajló folyamatokban az OMIII és a Bethesda kórházakban. Ha kíváncsi vagy, hogy miként zajlik egy oltási önkéntes Amigo napja, akkor olvass tovább. 

Hogyan lettünk mi, Amigók oltási önkéntesek?

Egy Alumni Amigo, Molnár Noémi kereste meg Sárát március elején, hogy szüksége lenne önkéntesekre, akik segítenek Behive csapatának, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetben (OMIII) létrehozott oltóponti feladatok koordinálásában.

Sára természetesen azonnal igent mondott, hiszen mi, ha nem ez a legfontosabb feladatunk most, ahhoz, hogy minél több polgár megkapja az oltást illetve, hogy mi Amigók is minél hamarabb visszatérhessünk a gyerekekhez a kórházakba. 

Az első alkalommal tíz Amigo vett részt az önkéntességben, majd a második alkalomra már egy harminc fős Amigo csapatot toboroztunk. A rengeteg pozitív visszajelzésnek, a polgárok és a  kórházi dolgozók elégedettségének köszönhetően kaptunk egy megkeresést a kórház főigazgatójától, Erőss Lorándtól, hogy hosszú távon is szívesen együttműködnének velünk. Az OMIII-ban elért sikerek után, pedig már a Bethesda Gyermekkórházban is önkénteskednek a lelkes Amigók, ahol szintén kialakult a támogató és vidám légkör.

Hogy mi motiválja Amigóinkat ebben a feladatban?

Ez a feladat mindenkiben előidézi kicsit a kórházi bevetések hangulatát. Kiszabadulhatnak az online oktatás szürke hétköznapjaiból, és találkozhatnak végre a többi Amigóval. Emellett pedig  részesei lehetnek egy új csapatnak a kórházban. Ez a csapat pedig nem csak az önkéntesekből áll, hanem többek között az orvosokból, kórházi dolgozókból, katonákból, rendőrökből, akik kiválóan együtt tudnak működni és egy nyugodt, jó hangulatú környezetben tudják hatékonyan végezni a munkájukat

Milyen feladatokat lát el egy Amigo?

Az Amigók munkája a bejáratnál kezdődik, ahol fertőtlenítés után megmérik az oltásra érkező polgárok testhőmérsékletét, és segítenek a regisztrációban. Egyeztetik az adatokat, rugalmasan kezelik és vezetik az esetleges változásokat, útbaigazítják a polgárokat és kiosztják az oltási papírokat, kérdőíveket. Az egészségügyben tanuló Amigók azzal is segítenek az orvosoknak, hogy a kezük alá dolgoznak, így tapasztalatot is szereznek. Az oltást követő rövid várakozási idő leteltével befejezik a dokumentációt az önkéntesek, és hazaengedik a már beoltottakat.

Ezek könnyű feladatok, azonban hatalmas segítség minden kórházi dolgozónak: a 21. század gyermekeiként gyorsan és rugalmasan tudunk igazodni a felmerülő kihívásokhoz.

Milyen élményekkel gazdagodnank az Amigók az oltási önkétességek során?

Hogy egy kedves Amigo társamtól idézzek: „Nekünk ez a pár óra nekik már több mint egy év”. Ez a tény azonban egy cseppet sem látszik meg a kórházi dolgozókon. Mindenki a legelső pillanattól kezdve kedvesen, türelmesen és partnerként kezeli az önkénteseket. Egyesek még kollégának is szólítják őket. A kórházi dolgozók elégedettek az Amigók munkájával, mi pedig hálásak vagyunk a nekünk szavazott bizalomért és a felejthetetlen élményekért. Rendkívül jó érzés, hogy egymást támogatva egy nyugodt, vidám és motiváló környezetben dolgozhat mindenki a közös célért. Ezeknek az alkalmaknak köszönhetően pedig, az Amigók nem csak tapasztalatokkal, de új kapcsolatokkal és barátságokkal is gazdagodnak.

Tóth Dóri, 2021.04.25.

Tóth Dóra vagyok új generációs Amigo. Harmadéves angol-testnevelő tanár szakos hallgatóként tanulok Szombathelyen az ELTE-n. Szeretek lovagolni, olvasni, utazni, nyelveket tanulni és új emberekkel megismerkedni. Azért jelentkeztem Amigónak, mert szerettem volna segíteni, valami hasznosat tenni és erre nincs is jobb szervezet, mint az Amigos a gyerekekért Alapítvány. Rögtön azonosulni tudtam a szervezet alapelveivel, működési elveivel és céljaival. 

Így önkénteskednek az Amigók az oltópontokon
Cimke:                 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.