Erőss Doma

Doma vagyok, és mindig is szerettem volna önkénteskedni, mert úgy gondolom, hogy az embereknek alapvető kötelességük segíteni a rászorulókon. Van három öcsém és szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Így az Amigos által sikerült megtalálni azt a lehetőséget, ahol nemcsak megvalósíthatom ezt a vágyam, de közben jól is érzem magam. Meglepődtem, amikor először voltam a kórházban és nem csupán azért volt jó érzés, mert segíthetek valakin, hanem, mert tényleg szórakoztató a gyerekekkel tanulni és játszani.  Az az egy óra a héten azóta is a felüdülést és a hétköznapi rohanásból kikapcsolódást jelenteni. Külön öröm, hogy előzetes várakozásaimmal ellentétben, már focizni is tudtam a gyerekekkel a kórházban!

Erőss Doma