Krasznai Réka

Krasznai Réka vagyok, jelenleg tolmácsolást tanulok az ELTE-n. Az idegennyelvek iránti
rajongásom már gyerekként is egyértelmű volt, tanításuk pedig szinte véletlenszerűen vált
második hivatásommá. Azért szerettem volna én is Amigo lenni, hogy tudásomat és
lelkesedésemet a lehető legjobb célra használjam. Szívbetegként sajnos magam is ismerősen
mozgok a kórházak rideg falai között, így különösen szimpatikus gondolat volt, hogy az
Amigók ide igyekeznek apró napsugarakat csempészni. Örülök, hogy egy tettre kész, önzetlen
közösség tagja lehetek és elképesztően jó érzés, hogy a gyerekek felvidítása mellett néhány
angol/német szót is taníthatok nekik, s egyszer talán pont ezek segítségével fognak boldogulni
a nagyvilágban.

Krasznai Réka