Szilvi vagyok, germanisztika hallgató és új generációs szegedi Amigo. Már régóta játszottam a gondolattal, hogy egy önkéntes szervezethez jelentkezzek – persze mindig “most épp nagyon sok dolgom van”. Most sincs kevesebb, de amikor eljutott hozzám a szegedi felvételi híre, úgy döntöttem, nem számít, hiszen ennyi idő bele kell férjen – főleg, ha egy kis játékról vagy nyelvtanulásról van szó kórházban lévő (és így unatkozó) gyerekekkel. A csapatépítő és beavató tréning, majd az első bevetés óta pedig egy szemernyi kétségem sincs afelől, hogy jól döntöttem: elmondhatatlan érzés szebbé tenni egy gyerkőc napját. 🙂