Nehéz lenne összeszedni minden kedves történetet, ami Nóri és a Tűzoltó utcai Amigók között történt, de megpróbálom a lehető legtöbbet átadni abból a csodából, amit az előző félév jelentett, valamint azt, hogy mennyi fantasztikus látogatásban lehetett részünk azáltal, hogy megismertük Nórit. Azt merem mondani, hogy igazi barátai lettünk, és a rengeteg közös nevetés és élmény által kicsit könnyebbé tettük a kórházban töltött hétköznapjait. 

Nórival az első találkozásunk október közepén volt, amikor Kati néni üzent, hogy van egy kislány a gasztrón, akivel nagyon jó lenne, ha tudnánk foglalkozni. Akkoriban én voltam a kórházfelelős, így egyből üzentem a csapatnak, hogy másnap mindenképp látogassák meg.

“Első alkalommal Blanka, Móka, Nedda és én mentünk a kórtermébe, kicsit félve, vajon hogy fog minket fogadni, lesz-e kedve velünk lenni, lesz-e kedve bármihez. Aztán beléptünk, Nóri pedig kicsit hezitálva, de belement a közös játékba.” – Nóri Amigo

  

 

Másnap Anna és Kata társaságában újra meglátogattuk Nórit, aki szó szerint felsikkantva örült meg annak, hogy az Amigók ismét jöttek hozzá játszani. Nagyon jó hangulatú látogatás volt, rengeteget kártyáztunk, ami később nagy favorit lett az összes találkozás során, ugyanis Nóri hihetetlen tempóval találta meg az egyforma figurákat Dobble-ban, egyszerűen esélyünk nem volt vele szemben. Emlékszem, már akkor is lenyűgözött a kis csilingelő és folyamatosan kuncogó hangja, ahogy csak sorolja és sorolja a figurákat szinte levegőt sem véve, mi pedig csak tartjuk a kártyákat a kezünkben. (Hozzá tartozik a történethez, hogy később, amint egyre többet játszottunk, páran már versenybe szálltunk vele, de szinte lehetetlen volt legyőzni!:D)  

Emlékszem, aznap elég fáradt voltam, a játék és Nóritól kapott lelkesedés felvidított picit, de a legfantasztikusabb dolog akkor történt, amikor kiléptem a kórházból – akkor jött az értesítés Evelintől, aki ismét Kati néni üzenetét adta át a csapatnak.

 

 

 

 

“Kati néni hívott telefonon, hogy elmondja személyesen és kérte nyomatékosan, hogy adjam át az EGÉSZ csapatnak, mert ma amikor bement Nórihoz tanulni, az összes nővér odament, hogy mondják, hogy mekkora csoda, hogy tegnap Nórit sikerült a depresszióból kizökkenteni és teljesen kivirult! Borzasztóan hálásak mindannyian! 💚 Na ezért vagyunk!! 💚 💚 💚”

Ezután aztán különösen sokat jártunk Nórihoz, szinte minden nap, amikor mentünk, ha tehettük, meglátogattuk.

“Ma Orsival voltunk Nórinál, aki az első perctől kezdve nagyon aranyos volt! Látszott rajta, hogy már nagyon várta, hogy játszhasson egy nagyot, ezért egy hatalmas Dobble partiba kezdtünk, amiben baromi ügyes volt, és megnyert minden játszmát. Közben még a kártyákon szereplő motívumok angol neveit és színeit is megtanulta, és a végén már ő mondta, hogy játszunk angolul:) Mindemellett még halloween-i tököket is rajzoltunk. 🎃 Amikor Orsinak mennie kellett, cukin felköszöntötte, és tőlem pedig nagyon aranyosan azt kérdezte, hogy “ugye nekem még nem?”, úgyhogy még este 8-ig benn maradtam vele játszani, és közben jókat beszélgettünk, nagyon nyílt, kedves kislány, és látszik rajta, hogy nagyon szereti, ha Amigókkal játszhat!” – Levi Amigo

 

Annak köszönhetően, hogy ennyit találkoztunk Nórival, nagyon jól megismertük, hogy mit szeret és mi érdekli, így minden alkalommal egyre inkább személyre szabottan tudtunk vele játszani és foglalkozni. Kiderült, hogy a kártya tehetsége mellett nagyon szeret kézműveskedni, így sok mindent készítettünk vele a karácsonyi időszakban. Sokszor megleptük Nórit apróságokkal, voltak különleges alkalmak, mint amikor a körömfestés volt terítéken (persze engedéllyel), illetve egyéb csajos témák, mint Betti Amigo fantasztikus kontya, és mindenki haj ügye. 😀  

Persze volt olyan is, amikor tanultunk, például matekoztunk, vagy angoloztunk, olvasónaplót is írtunk Nórival a Kőszívű ember fiaiból, sőt, még egy egész komoly témát is feszegettünk, amely a legkedvesebb játékának, a Dobble-nak a lehetséges működéséről szól:

 

 

 

“Nagyon sok mindenről beszélgettünk, Dobbleztunk (ahol segítséget kérek, mert következő alkalommal mondtam Nórinak, kiderítem, hogy lehetséges az, hogy mindig van valami, ami egyezik, matekos fiúk, pls help❗️)” – Anna Amigo

 

 

Így történt, hogy egy héttel később, miután, Anna elmondása szerint, több órányi youtube
videót nézett meg a Dobble háttérben lévő matematikai ismeretekről, átadta a
terepet Dávid Amigonak, aki sikeresen avatta be Nórit ebbe a fantasztikus tudásba.

Aztán beköszöntött a karácsony előtti időszak és a végtelen kézműveskedés mindenféle témában. Készültek karácsonyi ajándékok Nóri tesóinak, fadíszek, amik természetesen csodás, rózsaszín, csillogós unikornisok voltak, mert hát mit ér egy karácsonyfa unikornis dísz nélkül?!

 

    

Ebben az időben már sokkal jobban volt Nóri, több programra is járhatott, például mikulás ünnepségre, kirándulni, az udvarra is sokszor leengedték hógolyózni.

Így jött a lehetőség, hogy elengednék Nórit moziba, ha elvinnénk. Anna Amigo és én a lehető legnagyobb örömmel vállaltuk ezt a nemes feladatot, talán kevés ennél jobb programot tud elképzelni az ember egy szürke hétköznap délelőttre. Nóri kiválasztotta, melyik filmre vigyük, a Sugár moziban, ami egészen közel volt a kórházhoz – így seperc alatt odaértünk -, kiválasztott egy karácsonyi témájú, mókás családi történetet, amit mindannyian nagyon élveztünk.

Nóri ebben az időben picit félt attól, hogy ő más, mint az emberek, akik a plázákban vannak, így sokat törtük a fejünket, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy ne érezze így magát. Anna végül kitalálta, hogy legyen valami, ami közös mindannyiunkban, és így a mi kis hármasunk egy külön csapat, akik különböznek picit mindenkitől, de mégis mi összetartozunk, és mint legtermészetesebb módon, barátként töltünk együtt egy délelőttöt. Így lett mindannyiunk kézfején egy menő cicás matrica (amit én azóta is őrzök az Amigosos füzetem elejében).

Személyesen nekem az egyik legkedvesebb pillanat az volt, amikor karácsonykor a csapattól kaptam, mint kórházfelelős ajándékot és a képkeretbe belekerült Nóri egyik rajza is. A blog csapat tagjaként kicsit furcsa azt mondani, hogy leírhatatlan volt ez a pillanat, de tényleg rengeteg érzelem kavargott bennem. Hihetetlen jó érzés és nagyon megható volt, amikor megkaptam, az összes találkozásunk eszembe jutott, minden kis nevetés, vagy diadalittas mosoly, amikor nyert valamiben. Mikor átadták a többiek az ajándékot, mondták, hogy Nóri a lelkükre kötötte, csináljanak videót, hogy később megnézhesse, mit szóltam hozzá.

A történetünk Nórival pedig nagyon boldog véget ért, már előre tudtuk tőle is és a nővérektől, hogy hamarosan hazamehet. Emlékszem, az utolsó találkozásunk egy hideg, késői januári estén volt, amikor még az “ugye játszunk egy picit” kérdés után Nóri természetesen, bárhogy is küzdöttem, nyert Dobble-ban. Csináltunk még egy közös képet, remélve, hogy jövő héten már nem találkozunk. A liftben lefelé végig azon gondolkoztam, hogy mennyi fantasztikus, hol mély, hol vicces pillanatban osztozhattunk, és hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy megismerhettük Nórit, aki az egész csapat számára meghatározó gyerkőc volt az elmúlt félévben. Szeretném ismét megköszönni az akkori Tűzoltósoknak, hogy ennyire rugalmasan, odafigyelve és hihetetlenül lelkesen jártak Nórihoz, úgy gondolom ez nekünk legalább akkora élmény volt, hogy megismerhettük, mint neki. Ilyenkor mindig hihetetlen boldog vagyok, hogy Amigo lehetek.

 


 

 

Vámosi Laura, 2019. március

  

 

Nóri és a Tűzoltó utcai Amigók

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.