Az Amigos Instacsapata is egy új, nagyon különleges sorozattal készült követőinek. Az Amigók amellett, hogy kéthetente lelkesen kórházba járnak a gyerkőcökhöz, lelkes egyetemisták is. A fotókon a csapat ezt szerette volna kicsit jobban bemutatni. Nagyon különböző szakokról érkeztünk a csapatba és rengeteg érdekes hobbink is van. A háttércsapatokban van, aki ezeket fejleszti, de akad olyan is, aki új kihívásokat keres az Amigo mindennapokban. Egy biztos, hogy sokszínűségünk meghatározza a feladatokat és ezekben is mindig segítünk egymásnak ahogyan tudunk.

A fotók mellé most következzen az Amigos Blog harmadik bejegyzése a projektről, ahol Julcsi, Dorina, Bori és Sára Amigók mutatkoznak be. 

“Agócs Julcsi vagyok, biológushallgató és immár 7. féléve Amigo. Mióta csak az eszemet tudom, nagyon fontos szerepet töltött be életemben a zene. Néhány hangszeren játszogatok, de a legjobban mindig is énekelni szerettem, akár kórusban hangversenytermeket bezengve, akár népzenész barátaimmal közös örömzenélésekben, akár egyedül egy szál gitárral tábortüzek mellett vagy open mic night-ok kisszínpadain. A zene mellett a másik szenvedélyem a természet, mindig is imádtam túrázni, madarászni és rajzokban, festményeken megörökíteni a minket körülvevő élőlények szépségeit. Bár a gimnázium elején még zenésznek készültem, az évek során olyannyira elkezdett érdekelni az élővilág összetett működése és a természetvédelem, hogy végül biológia szakon találtam magam. A kórházi bevetések során a tudásátadás mellett mindig igyekszem ezt a két szenvedélyem is belevonni a foglalkozásokba amennyire lehet. Az igazság az, hogy én minden alkalommal sokkal többet tanulok a gyerekektől bátorságról, önzetlenségről, kreativitásról, kitartásról és őszinte szeretetről. Ráadásul ezeket a csodákat, amiket a gyerkőcökkel élhetek át, a világ legsokszínűbb és legszeretetteljesebb csapatával oszthatom meg.”

Agócs Julcsi

“Dorina vagyok, ötödéves angol-magyar tanárszakos Amigo. Szabadidőmben ha tehetem fotózni megyek, kézilabdameccsre vagy színházba. Mindig is gyerekekkel dolgoztam, a tanításon kívül, sokat voltam animátor, illetve táncórákat is tartok picúroknak. Viszont amióta Amigónak mondhatom magam, egészen más kapcsolatom is lett a gyerekekkel. Rég kaptam ennyi igazán hálás mosolyt, ennyi pozitív energiával megtöltött délutánt, és rég tanultam ennyit a gyerkőcöktől, a lehető legkülönfélébb módokon. Egy fáradt délután, egyetem vagy munka után nincs, ami jobban feltöltene, mint az a sikerélmény, hogy szebbé tettük egy éppen kórházban lévő gyerkőc napját! Mert mi Amigok legalább annyira élvezzük az együtt töltött időt, mint kis barátaink!”

Varga Dorina

“2017-ben két rendkívüli dolog történt velem. Az első rendkívüli dolog az volt, hogy egyike lettem az akkor még 52 Amigónak, a tapasztaltabb régigenerációsok beavattak a kórházi látogatásokba, részese lehettem mókás bandázásoknak,  elszánt vagy kicsit döcögősebb tanulásoknak, valamint előre nem tervezett, nagyobb felületekre is kiterjedő kézműveskedéseknek. Megismerhettem számos különleges és bátor gyerkőcöt, nagylányt és nagyfiút, akik addig semmihez/senkihez foghatóan feltöltöttek, elgondolkodtattak, nyomot hagytak bennem.

És itt érkezünk el a második rendkívüli dologhoz, ami az akkor esedékes mesterszak választása volt. Az akkor 3 hónapja tartó Amigóskodás ébresztett rá, hogy az, amit akkor a kórházban megélhetek, az, amit a gyerekektől kapok, szeretném azt továbbvinni, hogy majd “igazi nagy” felnőttként is a gyerekekkel szeretnék foglalkozni, a munkám során is az ő jóllétükért, lelki egészségükért szeretnék tenni.

Most 2020 van, 25 éves vagyok, pszichológia tanulmányaim végén járok, s immár három és fél éve, hogy az Amigos küldetését valamennyire a sajátomnak is mondhatom. Olyan közösségben lehetek,  amelynek a tagjai mind-mind egy célért tesznek, hol a gyerekek mellett, hol a háttérben, hogy minél tovább, minél több helyen lehessenek zöld pulcsis barátai a gyerekeknek. És ezt személyesen megélni az egyik legmeghatározóbb és legjobb dolog az életemben, ami adatott.

Az Amigo-lét mellett egy másik, számomra feltöltő tevékenység a fotózás. Nagyon élvezem, ahogy megörökíthetem az amúgy elillanó pillanatokat, ahogy felfedezhetem és kiemelhetem az apró részleteket. Akárcsak egy kórházi bevetésen, a figyelmem fókuszába azt helyezem, ami éppen történik, és abból próbálok minél több meghatározó pillanatot elraktározni.”

Schreng Bori

– Sára, gyere!

Csend. Semmi reakció.

– Sára, most már tényleg indulunk el!

Továbbra sem adtam választ.

– Na jó, én elmentem, otthon találkozunk.

– Jójó, egy pillanat, csak ezt a gyümölcsös füzetkupacot még nem néztem át és az áfonyás hiányzik a gyűjteményből. Mindjárt indulhatunk, tényleg.

“Nagyjából így hangzottak a beszélgetések minden alkalommal, amikor a kedvenc helyemre látogattunk gyerekkoromban a szüleimmel: a papírboltba. A minden alkalom pedig azt jelenti, havonta legalább négyszer.

Forgács-Fábián Sára vagyok, az Amigos megálmodója és a fent olvasható módon még egyik Amigosos megjelenésben sem mutatkoztam be. Sokan tudják rólam, hogy nagyon szeretem a papírokat, füzeteket, tollakat, így a karácsonyi húzás is viszonylag könnyű az esetemben. Egy gyönyörű Moleskine naptárat, Muji tollat vagy Legami füzetet órákon, napokon vagy akár heteken át tudok nézegetni és ugyanazt a boldogságot okozzák minden alkalommal. Nehezen veszem rá magamat, hogy bármelyiket használatba vegyem, ha viszont döntöttem, minden pillanatát élvezem az írásnak, rajzolásnak, kihúzásnak, dekorálásnak, kipipálásnak, had ne soroljam tovább. Aki hasonlóban „szenved” pontosan érti, aki pedig nem, valószínűleg már rég megunta, amit írok.

Azt vettem észre 5 és fél évvel ezelőtt, az első Amigosos hetek után, hogy erről még nagyobb szenvedéllyel beszélek, mint a füzetekről. Ennek pedig kivételesen nem az az oka, hogy az Amigosos teendőimet is szebbnél szebb füzetekbe írom. Sokkal inkább az érzés, ami magával ragad minden alkalommal, amikor a kórházban járok, ha a csapattal vagyok vagy a társaimat hallom beszélni az élményeikről egy-egy bevetésen. Csodálatos, hogy ennyi fantasztikus emberrel egy irányba tartunk, őszinte, tiszta szívvel segítünk. Nagy dolog és alig merem leírni, de valahol életeket változtatunk meg. Ez pedig minden pillanatot megér, és szenvedély nélkül nem is lehetne Amigónak lenni.”

Forgács-Fábián Sára

Köszönjük az Instacsapat kitartó munkáját és várjuk a következő fotókat!
Ha Ti sem szeretnétek lemaradni a sorozat következő fotóiról, vagy kíváncsiak vagytok az Amigo-mindennapok további részleteire kövessétek a csapatot az Instagramon!

2020. 05. 30.

Az Instacsapat projektje: Amigo is vagyok – Harmadik rész
Cimke:                                         

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.