Az Amigos Blogon még régebben indult egy sorozat „Hova járnak az Amigók bevetésre?” címmel. Ezekben a bejegyzésekben az adott kórházi csapat sajátosságait, érdekességeit mutatjuk be az olvasóinknak. Készült már az Ortopéd Klinikáról, a Bethesda Kórházról, a Szent László Kórházról, a Tűzoltó utcai és az I-es számú Gyermekklinikáról is posztunk, a következőkben pedig a vidéki városokról mesélünk nektek. Előző héten bemutattuk a szombathelyi Amigókat, most sorozatunk második részeként a szegedi Amigók csapatát mutatjuk be. Minden kérdést egy-egy Amigó válaszolt meg a szegedi Amigócsapatból, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy minél színesebb és teljesebb képet kapjunk a működésükről. (A segítségért külön köszönet Kuti Lillának, a szegedi városfelelős Amigónak.)

„Kis csapatunk az égre egy hatalmas szivárványt rajzol minden egyes nap, amihez mindenki a saját személyiségével, ezáltal színével járul hozzá.”

Mekkora most a szegedi csapat és milyen fejlődés/változás történt az indulás óta?

A szegedi csapatot jelenleg 26 fantasztikus Amigó erősíti, így a mögöttünk álló két évben az alapító csapat majdhogynem megtriplázódott! Bizony bizony jól olvastátok, a 10 fős lánycsapatból mára 26 fős család lettünk – aminek köszönhetően több osztályon is tudunk a gyerkőcökhöz menni, ezzel egy lépéssel közelebb kerülve a célunkhoz; hogy egy szép napon minden beteg gyerek mellett legyen egy Amigó (Zsófi Amigó)

Melyik osztályokra jártok? Mik ezeken az osztályokon a legnagyobb kihívások? Van esetleg valami olyan érdekesség, ami csak itt jellemző?

A szegedi Amigók három osztályt látogatnak, kezdetben az onkológián es a pszichiátrián csaltak mosolyt a gyerekek arcára, majd 2019 őszétől a belgyógyászati osztályon is heti rendszerességgel készültek a beosztások. Nagy különbség van a három osztály között, a pszichiátrián csoportosan foglalkoznak a gyerekekkel, nagy sikere van a kézműveskedésnek es a társasozásoknak, különösen a Monopoly, ami “védjegye” ezeknek a foglalkozásoknak, a kicsik mar a zöldpulcsi láttán ezért könyörögnek. Az onko-hematológiai osztályon különböző korú, de sokáig bent fekvő, vagy visszatérő gyerkőcok vannak, igy velük gyakran személyesebb kapcsolat is kialakul. Általában könnyebb is velük tanulni, személyesebb es intimebb a foglalkozás. Míg a belgyógyászat a kettő között van a bevetések hangulatát tekintve, itt is ritkán találkozik egy Amigo kétszer-háromszor ugyanazzal a gyerekkel, azonban általában egyedül, vagy kis létszámban vannak elhelyezve a kórtermekben, alkalmat adva ezzel az Amigóknak a személyes fejlődésre. Korosztályában az utóbbi két osztály elég vegyes, egész piciktől a kamaszokig vannak bent, a pszichiátriai osztályon általában a kisebbek igénylik csak a foglalkozást. (Viki Amigó)

Mik a „legmenőbb” játékok? Vannak nagy kedvencek, amikkel mindenki szívesen játszik? Mivel telnek leggyakrabban a bevetések?

Mindkét osztályon nagy kedvencek a különböző kártyajátékok:
az UNO-t, a Kent Kupé és a Dobble, ezekben a gyerekek sokszor annyira profik, hogy mi, Amigók csak kapkodjuk a fejünket és nem is merünk pislogni két játszma között, nehogy lemaradjunk valamiről. További nagy népszerűségnek örvendő társasjátékok közé tartozik a Monopoly, a Ki nevet a végén és a sakk, ezeknél igazán szemfülesnek kell lenni, mivel a játékszabályok a játék folyamán gyakran változhatnak. Társasjátékozáson kívül nagyon szeretnek a gyerekek (és mi is) kézműveskedni: vágni, ragasztani, hajtogatni, festeni és mindenbe egy kis színt csempészni, ami esetleg nem színes. (Dia Amigó)

Meséljetek el egy emlékezetes bevetésélményt!

Az első bevetésem igaz online történt, de ez semmilyen értékéből nem vett el. 16:00-kor kezdődött maga a találkozó, a közös megállapodás szerint az azt megelőző 1 órában kellet kiküldenünk a linket a meetinghez. 15:01, a link elküldve. Nagyon izgultam, palms are sweaty, knees weak, arms are heavy. Aztán pontban 16:00-kor meghallottam Gabika hangját: “Helló!”. Az ezt követő 15 percben megismertük egymást, rengeteg közös témát találtunk. Érdekes volt látni, hogy mennyire hasonlít az érdeklődési köre, az hetedikes kis-Benedekére. A foglalkozás hátralevő részében szuperül haladtunk a feladataival és az ezt követő találkozásaink is remek hangulatban teltek, nagyon jó barátok lettünk. (Benedek Amigó)

Hogyan jellemeznétek a szegedi Amigócsapatot? Van esetleg valamilyen rendszeres összejövetel, kedvenc közös csapatépítő tevékenység?

Ha egy kicsit közhelyesen akarnánk fogalmazni, minden bizonnyal azt mondanánk: a szegedi Amigos-csapat olyan, mint egy “nagy-nagy család”. A valóság azonban persze árnyaltabb ennél – Szegeden Amigónak lenni elsősorban azért különleges és felemelő érzés, mert egy hasonló gondolkodású és értékrendű, mindig tenni vágyó közösség eleme lehetsz. Egy olyan csapatnak válhatsz a részesévé, amelyben odaadóan dolgozhatsz az Amigó-értékekért, és emellett nagyszerűen is érezheted magad. Mindezek megvalósítására a legjobb fórumok persze a sokszínű közösségi eseményeink. A kórházi bevetéseinkről, tapasztalatainkról, esetleges lelki vívódásainkról a havonta megszervezett Kórháztalálkozókon beszélgethetünk. Azért, hogy még képzettebben és felkészültebben foglalkozhassunk a gyerkőcökkel, rendszeresen tartunk pszichoedukációs táborokat, ahol pszichológusok segítségével elemezzük a kórházba járás szépségeit és nehézségeit, illetve szó esik a saját közösségünk működéséről is. Ha viszont csak lazításra vágyunk, akkor sem kell eltávolodnunk az Amigostól! Szintén havi rendszerességgel ülünk össze ún. Amigó-esteken, hogy a legkülönfélébb mókákkal üssük el az időt: főzőversennyel, körajándékozással, ismerkedős játékokkal, vagy éppen online társasjátékokkal a veszélyhelyzet miatt. A lényeg mindig ugyanaz: együtt vagyunk és az egy-egy összekacsintásból, közös nevetésből vagy félreértett szójátékból lassan, de biztosan szoros és értékes barátságok születnek. Olyan barátságok, melyek sokasága fogja kiállni az idő próbáját, és amiért – vagy sokkal inkább “Akikért” – igazán hálásak lehetünk. (Máté Amigó)

Milyen a kapcsolatotok a többi város Amigóival? Vannak fontos közös emlékek?

Kis csapatunk tagjai igyekeznek ott segíteni, ahol tudnak, így elég sok, mind a négy várost érintő szervezésből kivesszük a részünket, ezáltal sok-sok szuper Amigó társunkkal van lehetőségünk szorosabb kapcsolatot kialakítani. Minden közösen együtt eltöltött pillanatot kincsként őrzünk az emlékeinkben. Emellett, Slacken van egy külön kis csatornánk #amigospiritszeged néven, ami tulajdonképpen a szegediek bulicsatornája. Itt osztjuk meg a hétköznapi spontán összeruccanásokra a lehetőségeket, természetesen nem csak a mi városkánkból vannak benne emberek. Szabad a csatlakozás, mindig készen állunk arra, hogy megmutassuk milyen is az a szegedi vendégszeretet. (Lilla Amigó)

Milyen változásokat okozott a COVID19 a szegedi csapat életében?

Természetesen nem mondok újat azzal, hogy a karantén és az egész vírus rendesen felforgatta az Amigók életét is. A szokásos, személyesebb, kávézóban, akár cukrászdában eltöltött kórháztalálkozókat felváltották a Google Hangouts-os, kissé szakadozó, de ennek ellenére ugyan olyan produktív megbeszélések. Eleinte nagyon furcsa volt ez a helyzet, hiszen én nagyon igénylem a személyes kontaktusokat, nem is beszélve arról, hogy sajnos a technika ördöge is velünk volt néha… Azonban bátran kiemelem, hogy a szegedi közösség egy nagyon alkalmazkodó, kreatív és összeszokott csapat, így az internetes világ minden zegzugát megmozgattuk ahhoz, hogy az újgenerációsok is érezzék az igazi Amigo-feelinget, és hogy mi is tartsuk a kapcsolatot, akár egy skribbl játszma, akár egy Skype-os videóhívás keretei között. Ami talán a legkiemelkedőbb, hogy a szegedi csapatból nagyon sokan jelentkeztek mind az Amigos Online, mind az Extra nevű, híres-neves programba, és négy fal között, teljesen más térben, a híres-neves doboz nélkül kellett helyt állnunk, és nyelvet tanítani a gyerkőcöknek. Én az Online-ban vettem részt, amely egy nagyon pozitív élmény volt számomra. Megmondom őszintén, nagyon féltem az első Online bevetésem előtt, hiszen aggódtam, hogy a gyerkőc nem lesz annyira izgatott, és nem tudunk felülkerekedni azon, hogy nem vagyunk egy teremben. Ez azonban nem így történt, és hálás vagyok, hogy az internet a segítségünkre sietett, és sok játékos feladatokkal, videóval tudtunk kedveskedni a gyermekeknek. (Stefi Amigó)

Keresztes Viola 2020.06.13.

Hova járnak az Amigók bevetésre? – Szegedi kiadás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.