Az Amigos Blogon még régebben indult egy sorozat „Hova járnak az Amigók bevetésre?” címmel. Ezekben a bejegyzésekben az adott kórházi csapat sajátosságait, érdekességeit mutatjuk be az olvasóinknak. Készült már az Ortopéd Klinikáról, a Bethesda Kórházról, a Szent László Kórházról, a Tűzoltó utcai és az I-es számú Gyermekklinikáról is posztunk, a következőkben pedig a vidéki városokról mesélünk nektek.

“Minden beteg gyermek mellett legyen egy Amigo!” – szól célkitűzésünk dióhéjban, így nem csoda, hogy minden újonnan elért kórházat, vagy várost hatalmas mérföldkőként tartunk számon csapatunk történetében. Ha ez egyúttal hazánk második legnépesebb települését jelenti, az legalábbis aláhúzza a fenti állítást; a debreceni Amigók 12 fős kezdő csapatának első lépéseit egész szervezetünk óriási lelkesedéssel és támogatással kísérte. Bácsi Márton (illetve ahogy a gyerekek ismerik, Marci Amigo), a debreceni Amigók jelenlegi Városfelelőse december óta tölti be ezt a nemes feladatot, és ő segít nekem megfesteni, hogyan is sikerült szembenézni az első adódó nehézségekkel.

Nem éltünk meg nehézségeket, viszont fontos kihívások előtt álltunk pontosít Marci Amigo. – 2019 januárjának végén indultunk, akkor volt az iskola, ott láttuk meg először, hogy kik lettek az alapító csapat tagjai. Mivel Debrecenben a klinikákon mindegyik gyermekosztályt látogatjuk (összesen hatot), eleinte elég nehezen volt rendszerezhető, hogy mikor meddig jutunk el a látogatással. Az onkológián kezdtünk, aztán amire csak az időnkből telt, vagy ahol találtunk olyan gyermeket, akivel tudtunk foglalkozni, oda mentünk. Ahhoz viszont, hogy ezt rendszerbe szedhessük, 2 csapatra kellett volna válnunk, amihez nem voltunk még elegen.

A debreceni Alapító Amigók

Azóta közel másfél év telt el és a legutóbbi tagfelvételt követően 8 újabb lelkes és elszánt taggal a csapat létszáma immár az eredeti háromszorosára nőtt, így képessé váltunk sokkal hatékonyabban és rendszerezettebben látogatni a klinikák minden gyermekosztályát, újabb lépéssel közelebb kerülve álmunkhoz, hogy minden beteg gyermek mellett ott lehessünk.

– Nagyon vártam a felvételit, valamint azt, hogy beindítsunk egy effektívebb látogatási rendszert – teszi hozzá Marci -,  egyébként pedig nagyon gördülékenyen mennek a dolgok, a csapat rugalmas, mindig lehet számítani segítségre, ha valamilyen megoldandó probléma merülne fel.

Mint mindenkit világszerte, bennünket is megrázott a koronavírus-járvány: a kórházakban megszűnt a lehetőség a látogatásra, hát új megoldások felderítésébe kellett fognunk. A Szervezet vezetősége összedugva fejét, így állt elő az Amigos Online és Amigos Extra projektekkel, amelyek nagy sikerrel működtek, illetve működnek a mai napig, ahogy erről egy korábbi bejegyzésünkben be is számoltunk Nektek. Noha a tény jelent némi könnyebbséget, hogy a földrajzi korlátok megszűntek (így pedig akár egy szombathelyi Amigo is tanulhat, vagy játszhat online formában egy Debrecenben lábadozó gyerkőccel, vagy épp fordítva), az átállás megtartotta mind a maga kihívásait, mind a kellemes meglepetéseit. Marci így emlékszik vissza a járvány miatti bezártsággal telt időszakra az ő személyes, illetve a csapat szemszögéből:

– Ha történik valamilyen változás az életemben,  személy szerint szeretem a legtöbbet kihozni mindig az aktuális helyzetből, és ez pont így volt a koronavírus alatti korlátozások ideje alatt is. A csapattal rástartoltunk az online programokra. Először Honfoglaló bajnokságot szerveztünk, majd annak a visszajelzései alapján, hogy tök jó volt 3-as csapatokban a játék előtt/alatt kicsit beszélgetni minden héten, elindítottunk egy városi e-chat programot, ahol minden héten 3 embert összesorsoltunk, és mindenki kapott egy titkos kérdést amit feltehetett a többieknek (főleg önismereti, vagy vicces kérdések voltak).

A jövő még biztosan számos meglepetést és fordulatot tartogat, de az eddigi sikerek nagyban erősítik az elszántságot. Marci röviden így foglalta össze:

Az elmúlt év egy kihívásokkal teli év volt, és úgy gondolom, hogy olyankor tudunk a legtöbbet fejlődni, ha új, korábban ismeretlen feladatokkal kell szembenéznünk, amiknek a tanulságait levonva igyekszünk jobbak lenni, és a szerzett tapasztalatokat tovább adni.

További sikereket és sok-sok mosolyogva gyógyuló gyerkőcöt kívánunk a debreceni csapat minden tagjának!

Veres András, 2020. 06. 21.

Hova járnak az Amigók bevetésre? – Debreceni kiadás
Cimke:                         

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.