„Van, ami örök” – fogalmazzuk meg mi magunk is e magasröptű gondolatot néha nosztalgikus, néha ironikus és néha meghatott hangulatunkban. A mögöttünk hagyott emberpróbáló hónapok egyre fakuló emlékfoszlányaira vissza-visszamerengve bizonyára sokunkból előbukkan egy másik, ellentétes megállapítás is: „Soha nem lesz már minden olyan, mint régen.”

Vajon az Amigók világában e két állítás közül melyik érvényesül erősebben? Nos, erre a kérdésre a pár hete csatlakozott Újgenerációs Amigók adják meg a választ e heti cikkünkben.

„Miért szerettél volna csatlakozni hozzánk?”

Idén a tavaszi félévben huszonhárom budapesti, öt-öt debreceni és szegedi, valamint két szombathelyi Amigóval, azaz harmincöt mosolygós Újgenerációssal bővülhetett az Amigos csapata. Az újdonsült Amigók által megfogalmazott „kezdő löketek”, vagyis a jelentkezésük hátterében álló motivációk között vissza-visszakacsintanak ránk a régről ismert Amigo-célkitűzések és némely gondolat – már-már telepatikusan! – megelőlegezi az Amigók alapértékeit is.

„Milyen volt a felvételi folyamata? Hogy érezted magad a felvi beszélgetésen?”

Az idei felvételi teljes folyamata a járványügyi szabályozásokkal maximális összhangban, a személyes kontaktusok mellőzésével zajlott: az -akkor még- wannabe Amigók otthonukban rajzoltak, színeztek, költöttek verseket és meséltek saját gondolataikról, majd postára járkáltak s végül egy interaktív online beszélgetésen segítették a Régigenerációsokat abban, hogy már a felvételi döntés előtt minél jobban megismerhessenek mindenkit, akivel együtt járhatnak majd bevetésekre és dolgozhatnak közösen azon, hogy egy napon minden beteg gyermek mellett legyen egy Amigo.

„Mi a legemlékezetesebb friss emléked újdonsült Amigóként?”

A sikeres felvik és kiértesítő emailek után bele is csaptunk abba a bizonyos lecsóba, és innentől nem is volt megállás az Újaink számára! Egész napos Iskola, Szabadulószoba, az első közösségi élmények mind-mind gyarapítják azon mozaikdarabkák számát, amelyek előbb-utóbb teljessé tehetik minden Zöldpulcsis számára azt a bizonyos Amigo-életérzést.

„Mi a legkedvencebb első élményed a városi csapatoddal?”

A csapat bővülése mindig különleges és felemelő érzés a régi motorosok számára is, hiszen az Újgenerációsok érkezése jelenti azt a felfrissülést és új hullámot, ami legtörékenyebb értékeinket, így a változatosságot, nyitottságot és megújulás képességét adja. Az első közös eseményeken minden Amigo picit újra ismeretlen vizekre evezhet, és ezen járatlan ösvények bebarangolása mindannyiunk számára maradandó élményeket és izgalmat okoz, ennyi év után is változatlanul.

„Mire számítasz az első bevetéseddel kapcsolatban?”

Így vágtunk hát neki ennek a tavaszi csodafélévnek. A következő hetekben a most csatlakozott Amigóink is megkezdik aktív tevékenységüket, hiszen továbbra is sok-sok gyerkőc vár megmosolyogtatásra és felvidításra, vagy épp egy tartalmas angolozásra-németezésre a képernyő túloldalán. Az új Amigóink pedig épp olyan csillogó szemekkel és kitörő lelkesedéssel vágnak neki ennek a nemes munkának, mint ahogyan mi tettük ezt újgenerációsként egy, másfél, két vagy még több évvel ezelőtt. Hiszen tudjátok… van, ami örök.

Ignácz Máté, 2021.04. 10.

Első lépéseink a gyermekmosolyok felé – bemutatkoznak az Újgenerációsaink

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.