Hogyan lehet sikeres egy együttműködés alapítvány és nagyvállalat között? Miképp válnak valós projektekké az ötletek?

Az Amigos és a LEGO Csoport kooperációja mérföldkőhöz érkezett, ezért egy online beszélgetésre és értékelésre hívtam Mező Bálintot és Hajek Andreát, a LEGO Csoport magyarországi társadalmi szerepvállalásért felelős munkatársait, akik szorosan együtt dolgoztak Forgács-Fábián Sárával, az Amigos megálmodójával, és Rozmanicz Lisával az Amigos Miniért felelős Amigóval. Előző heti cikkünk folytatásaként a második felvonást olvashatjátok, melynek záró része jövő vasárnap érkezik, ezzel egy 360 fokos képet adva, milyen eredményeket és tanulságokat hozott az elmúlt időszak. 

A LEGO Csoport és a LEGO Foundation globálisan mintegy 50 millió dollárral támogatja a koronavírus által érintett gyermekeket, illetve a velük foglalkozó szervezeteket, hogy lehetőséget biztosítsanak számukra a játékon keresztül történő tanulásra, jóllétük növelésére és készségeik fejlesztésére. Magyarországon a program egyik fő partnere az Amigos a gyerekekért Alapítvány.

Elérkezett az ideje, hogy megnézzük a kialakult programokat, amik ma már erősen beépültek az Amigos életébe.

  • Az Amigos Online programban beteg gyerekeket látogatunk, de nemcsak a kórházban, hanem otthon is. Különlegessége, hogy eddig az Amigók a személyes találkozásra és kórházi bevetésekre építettek, így nem volt módszertanunk az otthoni színtérre, ám most ennek kidolgozására is lehetőségünk adódott.
  • Az Amigos Extrában végzős gimnazistáknak tudunk segítséget nyújtani az érettségire való felkészülésben. Sára élénken emlékszik arra a pillanatra, amikor egy családi kiránduláson eszébe jutott az ötlet, hogy mi lenne ha a nehéz helyzetbe került fiatalokat összekötnénk a tettrekész Amigókkal; ezután az aha-élmény után posztolt egy videót a közös csoportunkban és ebből nőtte ki magát az Extra.
  • Az Amigos Miniben 1-6. osztályos nehéz sorsú gyerekeknek tartunk kiscsoportos online készségfejlesztő foglalkozásokat. A projekt színtiszta innovációt jelentett a szervezet számára: IT részről a weboldal lefejlesztésétől, a játékszettek heti logisztikáján és a tananyagok megálmodásán túl az Amigók felkészítésééig. Az Amigos Mini sikeres megvalósítása egy óriási megerősítés volt abban, hogy ha sok egyetemista összedugja a fejét szuper támogatókkal karöltve, akkor a határ tényleg a csillagos ég.  Az Amigos Mini jól mutatja azt is, hogy az online térben is túl lehet lendülni a frontális oktatáson, a tudatosan felépített, játékos tananyag magával ragadja a Miniző gyerekeket és interaktív közös élmény valósul meg.
  • A TanulTablet mentorprogramba hátrányos helyzetű gyerekek pályázhattak céljukkal, melynek eléréséhez egy Amigo személyében mentori és egy tablet formájában digitális segítséget biztosítunk. Lisa, mint a projekt szervezője, kiemelte, hogy az Amigók kitartása és tenni akarása itt kifejezetten előtérbe került. Lenyűgöző és mindennél motiválóbb volt számára, hogy habár különböző szerepekben voltak érintettek emberek a projektben, mégis mindenki ott adott hozzá értéket, ahol csak tudott, hogy elérjük a közös célt: a gyerekek fejlődésének támogatását.

A kölcsönös partnerség miatt az együttműködés túlnőtt a megállapodásban foglalt kereteken és olyan új dolgok is felmerültek az alapítványnál, mint például a gyermekvédelmi szabályok írásba foglalása, konkretizálása.

Ezen a ponton érdemes volt megállni és értékelni azt, hogy hová jutottak ezek a programok és hol tartunk most. Ennél az értékelésnél a számoknál is van, ami többet mondd: a gyerekekre gyakorolt hatás. Miért mondjuk azt, hogy a projektek sikeresek voltak?

Ha már egy gyerek gyermekkorát szebbé tettük, mosolyt csaltunk az arcára, ha már egy szülő hétköznapját sikerült megkönnyítenünk, akkor már sikert könyvelhetünk el, hiszen elértük a célunk. A visszajelzések alapján azonban nagyon jól tudjuk, hogy nem csak egy ilyen esetről beszélünk. Az Amigók pozitív megerősítései és a résztvevői, szülői reakciók alapján egyértelműen kimondhatjuk, hogy a fenti projektek módszereinek ma van relevanciája Magyarországon.

Tovább erősödött a szervezetben és bennünk is az az alapgondolat, hogy „Értékünk minden Amigo és értékünk minden gyerek is. Egy gyerkőc kezét sem engedjük el.”

Emlékezetes és izgalmas pillanatokból sem volt hiány, Lisa sokféle postával kapcsolatos történettel tudott minket megörvendeztetni. Ő még a szülővárosából kezdte el szervezni a Mini projektet a karantén miatt, amikor az első, óriási adag LEGO építőkocka megérkezett Dániából a házuk elé: rögvest egyirányúvá töpörödött az utca, és zöldfülű forgalomirányítóként kellett helyt állnia a hatalmas kamion kitolatásánál. Emellett logisztika szempontjából is nagy bátorságra tett tanúbizonyságot, hiszen mikor problémába ütközött a csomagok méretével a hét második felében már a megyei posta középvezetőjét köszönthette egy kávé mellett a korlátozások miatt kávézó híján az otthonukban. Sajnos nem sikerült túl nagy engedményről tárgyalniuk, azonban Sára szerint ez is azt bizonyítja, hogy az Amigók lelkesedése hatalmas és Lisa előtt nincsen akadály

Az összes akadály és nehézség ellenére az év tele volt jó élményekkel és ami ennél is fontosabb, sok hasznos tapasztalattal, amiket a jövőben is fel lehet használni, hogy még több gyerek arcára mosolyt csalhassunk. Mik is lehetnek a legnagyobb vágyak és álmok?

Többek között az, hogy pár éven belül az Amigos Magyarország összes kórházában jelen legyen. Nagy közös vágy az is, hogy amint a járványhelyzetben biztonságossá válik, megrendezzük egy nagy személyes találkozót olyan Amigók és gyerekek részvételével, akik eddig csak online élhették át a közös tanulást. Emellett ez az online térre kényszerült helyzet rámutatott arra is, hogy az Amigos Külföld koncepció nem is olyan messzi, miért ne segíthetnénk a világ bármelyik pontján élő gyerekeknek?

A fenti kérdés hallatán Lisában egy jelenetet rajzolódott ki, ahogy egy 10 éves forma gyerkőc jobbján a kistesójával a szobája falára pillant: ,Keine Sorge, du werdest bald Erstklässler*In, dann kannst du auch fleißig teilnehmen und deine Amigos Mini Urkunde bekommen.” (Ne aggódj, te is mindjárt elsős vagy, aztán szorgalmasan részt vehetsz és megkapod az oklevelet az Amigos Miniben.)

Az együttműködés a LEGO Csoport és a LEGO Foundation támogatásával valósult meg. 

Bálint, Andi, Sára és Lisa mertek nagyot álmodni az Amigókkal és ennek köszönhetően több, mint 3000 gyerek mellett állhattunk 2020-ban is. A további nagy vágyakból reméljük, minél több megvalósul és ha érdekel, hogy hogyan szerveződött az Amigos Mini projekt, akkor ne felejts el velünk tartani jövő héten is!

Addig is olvashatsz az Amigos Extráról, a TanulTabletről és az Amigos Online-ról, hamarosan pedig érkezik az Amigos Miniről szóló beszámolónk.

Harazin Regi, 2020.12.18.

„Egy gyerek kezét sem engedjük el”

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.