Hola Kedves Olvasónk!

Egy kis kihagyás és szünet után megérkezett újra az Amigos Vasárnapi Blogja! Sok érdekességgel, újdonsággal, számunkra fontos történettel és természetesen esemény beszámolókkal jelentkezünk majd ebben az évben is. Most pedig ismerjétek meg a lelkes csapatot, akik a cikkeket írják majd:

Riczkó Zsófi:

Halihó!
Zsófi Amigo vagyok, harmadéves gyógypedagógus hallgató az ELTE-n. 2020 februárjában csatlakoztam az Amigoshoz, úgyhogy félig-meddig még mindig Újgenerációs Amigo vagyok. Azelőtt már jó ideje követtem az alapítvány munkáját, de minden félévben halogattam a jelentkezést. Végül a tavaly tél volt számomra a „most vagy soha”. Azóta pedig csak hálálkodom magamnak ezért a döntésért. Szakmailag és emberileg is rengeteget kapok nap mint nap ettől a (nem annyira) kis családtól és gyermekektől. Sajnos a COVID miatt a kórház-élmény nekem kimaradt, cserébe május óta online építhetek a lelkes gyerkőcökkel és a még lelkesebb Amigo társaimmal. Ebben a félévben, úgy éreztem, hogy illene kilépnem a komfortzónámból, és itt az idő jelentkeznem egy háttércsapatba. Reményeim szerint a blogcsapat tagjaként még több emberhez eljut a hírünk, és ezáltal megismerheti a mindennapjainkat és a küldetésünket…hiszen egyszer minden beteg gyerek mellett lesz egy Amigo. 

Riczkó Zsófi

Ignácz Máté:

Halihó Kedves Blog-Böngésző Barátom!

Ha most az Amigos Blogfelület cikkeit bújod éppen -és minden jel arra utal, hogy igen-, akkor máris örömet szereztél nekünk, és tartsd meg eme jó szokásod!

Én Máté vagyok, de abban a szerencsés helyzetben tudhatom magam, hogy lassan másfél éve „Máté Amigóként” is szólítanak az ismerőseim. Elsőéves egyetemistaként az egyik leghamarabb meghozott döntésem az Amigókhoz való csatlakozás volt – nem is sejtettem akkor még, hogy hallgatói mindennapjaimban éppen az Amigoson keresztül fogok mindig üdítő színfoltokra lelni. Tavaly ősszel zöldfülű gólyaként érkeztem, mostanra már zöldpulcsis Régigenerációs Amigóként tekinthetek magamra, és boldogan merem kijelenteni: ebben a közösségben itthon érzem magamat.

Bár egy nap majd orvos leszek, sohasem állt távol tőlem a kreativitás, a szabad gondolatok révén megfogant értékteremtés világa. Sajnos megdöbbentően ügyetlenül rajzolok, és a festészetben sem járok a világ élvonalában, így a szövegalkotás az a terület, ami igazán komfortos számomra. Ennek fényében talán szükségtelen is tovább ”ecsetelnem”, hogy miért csatlakoztam idén a Blogcsapathoz.

Szürkésfehér hétköznapjaimat olvasással, zenehallgatással és biciklizéssel igyekszem színesebbé tenni, rajongok a szurikátákért és gyakran hordok furcsa színű, mintás ingeket – ennél többet nem is kell tudnod rólam.

A Blogcsapat tagjaként azon leszek, hogy minél többet megmutassak Neked az Amigó-lét varázslatos rejtelmeiből. Ha sikerül teljesítenem ezt a célkitűzésemet, egy-egy cikk erejéig Te is átélheted majd, hogy milyen érzés ennek a csodacsapatnak a világában tevékenykedni.

Mi tele vagyunk ötletekkel és alig várjuk, hogy mesélhessünk Neked! Ugye velünk tartasz?

 

Ignácz Máté

Szalontai Petra:

Sziasztok!

Több mint két éve csatlakoztam az Amigoshoz, ami számomra is igencsak meglepő számadat. Ez alatt az idő alatt ugyanis annyi csodálatos élményben volt részem mind a kórházi falak között, mind pedig az elmúlt időszakban egyre jellemzőbb online foglalkozások alkalmával, hogy egy csapásra elszaladtak a napok. Amellett, hogy mindig hatalmas öröm mosolyt varázsolni a gyerekek arcára, természetesen az sem hátrány, hogy egy ilyen „csupaszív” emberekből álló csapat tagja lehetek, akikre bátran számíthatok az Amigoson kívül is. Éppen ezt az „Amigos életérzést” szeretném egy kicsit közelebb hozni, hogy egy picit mindenki felismerje magában a benne rejlő Amigot.

Ami engem illet, kisebb kalandok árán találtam meg a jelenlegi utamat, hiszen korábban messzi-messzi helyeken próbáltam szerencsét, majd végül a Nemzetközi tanulmányok szakon értem révbe. Azt gondolom, hogy kivételes helyzetben vagyok, mivel nemcsak a tanulmányaim, de a gyerekekkel való foglalkozások során is hódolhatok a nyelvek iránti szenvedélyemnek, ami remélem, motiválóan hathat a gyerkőcökre is.

Szalontai Petra


Harazin Regi:

Hello újra kedves blogolvasó!

Tavaly már találkoztunk, emlékszel? Újgenerációs Amigóként vágtam bele a blogcsapat munkájába, és annyira megszerettem, hogy idén sem tudtam elszakadni a blogolástól.

Habár a vírushelyzet miatt kórházban továbbra sem jártam, de első bevetésem is megtörtént egy csodás Mini foglalkozáson, és rengeteg új Amigo barátságra, közös élményre tettem szert. Persze emellett szeretek sok-sok új emberrel találkozni, nyelveket tanulni és a nyáron jöttem rá arra, hogy biciklizni is imádom. Ha nem a barátaimmal találkozom, akkor szabadidőmet a konyhában töltöm újabbnál újabb recepteket kipróbálva. Remélem idén is sok érdekes cikkel jelentkezhetem majd be Hozzád 😉

Harazin Regi


Ugye ebben a félévben is velünk tartasz? Várunk vissza vasárnaponként!:)

 

Hello Világ!-Az új blogcsapat bemutatkozása
Cimke:                             

Egy gondolat a “Hello Világ!-Az új blogcsapat bemutatkozása” -hoz

  • 2020-10-11 at 16:31
    Permalink

    Én már nagyon várom az új bejegyzéseket! Hajrá blogcsapat! 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) Raposa Renáta bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.