Sok helyen kiderülhetett eddig, hogy kórházi látogatásaink átlagosan 90 percesek. Azonban ezt sok minden befolyásolhatja: melyik kórházba, melyik osztályra megyünk látogatni, éppen hány órára érünk oda, fáradtak-e még a gyerekek a délelőtti foglalkozásoktól vagy már készen állnak újabb kalandokra, tanulásra és még megannyi dologtól, sokszor rajtunk kívül álló tényezőktől. Nincs két ugyanolyan látogatás, mindegyik különböző és pont emiatt másképpen maradnak velünk a látogatást követő hétköznapjaink során, és mi is mndig mást tudunk hagyni a kórházban a gyerekekkel, nem csak házi feladat formájában. 😀
Minden gyerkőc és Amigo között más és más kapcsolat alakul ki. Azoknál a gyerekeknél, akik hosszabb ideig tartózkodnak kórházban, leggyakrabban összeáll egy pár fős csapat és felváltva látogatják őket, haladnak együtt az anyagban és a gyógyulás útján. Ezek a kapcsolatok mind-mind megérintik az Amigókat és legtöbbször a kórház falain kívüli barátság is kialakulhat. Azonban nagyon sokszor csak egy-két alkalommal találkozunk olyan gyerekekkel, akiknek szerencsére csak rövid időt kell kórházban tölteni, csak vizsgálatokra jöttek, vagy hamar meggyógyultak és rövid időn belül csatlakozhatnak újra barátaikhoz, társaikhoz az iskolában. Ezek a látogatások, együtt töltött órák is velünk maradnak nagyon sokáig és mindig tanulunk a gyerekektől, kapunk tőlük valamit, ami a hétköznapokban eszünkbe juthat bármikor. Ilyenkor általában nem tudjuk, hogy a gyerkőc hogy halad élete útján tovább, de sokszor eszünkbe jutnak, elgondolkozunk rajtuk, útjukon.
Megkérdeztük az Amigókat, milyen kórházi élményükről mesélnének szívesen, fogadják hát szeretettel olvasóink a következő látogatásokról a beszámolókat.
L. Nóri Amigo: “Pár napja találkoztam Rebekával, akiről rögtön kiderült, hogy nem szereti, ha becézik – csak semmi Rebi! Az első pár percben nem csak ez derült ki, hanem az is, hogy 13 éves és keni-vágja az impresszionista festészetet, a legnagyobb művészeket, de amúgy a tudományokat is, és két egyetemet is el fog végezni. Már akkor éreztem, hogy sokat fogok tanulni tőle – főleg mert a művészetekkel abszolút nem vagyok képben – de sokkal többet is tanultam tőle, mint gondolhattam volna.” A foglalkozás Rebekával sok mindenről szólt, a festéstől kezdve az olvasáson keresztül az idei évre tervezett célok megvitatásáig. “Festettünk egy bögrét, a legnagyobb művészi odafigyeléssel felváltva írtuk a szavakat rá, hogy megosszuk a felelősséget, ha mégse lesz olyan szép. Közben beszélgettünk nagyon sokat, teljesen feltöltött lelkileg a dolgokhoz való hozzáállása, hogy mindenben próbálja meglátni a jót, hogy mennyire kíváncsi a világra, és hogy minél többet meg akar tudni róla. Elmeséltem a 2019-es évem nagy kihívását is neki, hogy 100 könyvet el akarok olvasni ebben az évben, amin csak mosolygott, mert neki az a minimum. Mikor végeztünk a bögrével, aláírtuk, hogy mi készítettük: odaírtam, hogy „Nóri”, aztán ő is aláírta hogy „Rebus”. Mondta, hogy így már hívhatják azok, akiket megkedvelt. Én pedig azóta minden nap egyre többet olvasok.”
Peti Amigo Szegeden buzdította a gyerkőcöket, hogy szurkoljanak a még vizsgák előtt Amigóknak: “voltam bent, és mondtam, hogy most nagyon kell drukkoljunk a többieknek, mert vizsgázni vannak. A kislány rám nézett, tök ártatlan szemekkel, és a legőszintébben kérdezte meg, hogy: és akkor most vizsgálja őket a doktorbácsi?”
Rebi Amigo is osztott meg velünk olyan élményeket, amikor barátot szerzett a látogatás során. Mivel a kórházakban az ápolók és a hosszabban bent tartózkodó gyerekek tudják, hogy melyik napokon járunk, sokszor előfordul, hogy lelkes, kellemes fogadtatás vár minket és nem is kell egy percet sem gondolkoznunk azon, kivel is fogjuk eltölteni az elkövetkezendő pár órát. Ehelyett, már várnak minket a gyerkőcök és szólnak nekünk kihez, melyik kórterembe nézzünk be. “Életem egyik legtanulósabb élménye, nem is lehetett volna ennél élvezetesebb. Egy 10 éves fiúnál, Sebastiannál voltam bent. Marci, az Amigos által korábban látogatott fiú szólt nekünk, hogy németezni kellene. Egyedül mentem be az akkor még nagyon félénk Sebastianhoz, akinek az anyukája annyira örült nekem és meglepődött,hogy amit Marci ígért,az úgy is lett. Itt egy Amigo! A látogatás nagyon hatékonyan telt és Sebastian nagyon okosan vette az akadályokat. Majd amikor már el akartam volna menni,akkor a kezdetben félénk kisfiú magától elkérte a telefonszámomat. Minden platformon el akart érni és még az ajtóban is megállított,hogy mi az instagram nevem. Itt éreztem azt igazán,hogy egy egyszeri, mondhatni idegen (jómagam) általi látogatás alkalmával Amigóként tényleg egy baráttá váltam. Utána többször is chateltünk.”
Kata Amigo egy nagyon érdeklődő kisfiúval tanult angol szavakat és játékossá tette a nyelvtanulást, ami sokszor nehezebb, mint gondolnánk. “Az egyik legcukibb kórház látogatásom még 1,5 éve volt egy kisfiúval. Egy nagylánnyal angoloztam, ő már egy ideje tanult angolul. Ez a 6 éves kisfiú pedig az elejétől kezdve mindig ott volt körülöttünk. Azonban hiába hívtam, soha nem akart csatlakozni. Miután befejeztem a lánnyal a tanulást, odajött, hogy ő is angolozni szeretne. Kiderült, hogy még soha nem tanult korábban angolt, de nagyon lelkes volt. A kihívás az volt, hogy mindenáron feladatlapozni akart, de sem olvasni, sem pedig írni nem tudott, azonban nem lehetett lebeszélni. Az egyetlen feladatlap, amit teljes olvasás-írás tudás nélkül meg lehetett oldani, az egy húsvéti feladatsor volt, tele összekötős és karikázós feladattal. A lelkesedése töretlen volt, és így tanultuk meg az easter és bunny szavakat novemberben.”
Lackó híre hamar elterjedt a kórházi csoportban, hiszen rettentő leleményes, okos, élénk, vicces, és talpraesett lurkó. Sokan találkoztunk vele és együtt tanultunk, játszottunk, meséltünk és viccelődtünk. Első alkalommal amikor találkoztam a látogatás során Lackóval, rögtön hozta ki szobájából a játékát: Ki nevet a végén volt a napi program. Mindannyian lelkesen kezdtünk neki a sokszor soha véget nem érő játéknak. 😀 Szerencsére több gyerkőcöt is be tudtunk vonni a játékba, és igazi csapat alakult ki. Játék közben szó esett cicákról, Forma 1-es versenyekről, fociról és Brazíliáról is, Bálint Amigoval pedig sorra küldtük vissza egymás bábuit a startra. Lackó sorra dobta a hatosokat és próbált minket is megtanítani, hogyan is kell ilyen szerencsésen dobni. Több órán keresztül elhúzódott a játék, és Lackó vidámsága teljesen átragadt ránk, a buszon is velünk maradt a jó hangulat. Bálint Amigo arról mesélt, hogy tudtuk meglepni Lackót karácsonyra.
“Karácsonyi kívánsága egy Forma1-es autó volt, nagy rajongója ennek a sportnak, és amikor vittünk neki egy új ilyen kisautót, egyből tudta, hogy ez milyen típusú. Annyira megörült neki, hogy egyből meg is ölelt minket. Nagyon életvidám és aranyos kisfiú, sose fogom elfelejteni, ahogy minden egyes látogatás közben mosolygott. Amikor átadtuk neki a Forma 1-es kisautót, újból előkerült a Ki nevet a végén, azonban nem tudtuk tovább játszani, mert Lackó már mehetett is haza anyukájával. :)”
Zsófi Amigo, szintén Szegedről, a következő történetet osztotta meg velünk: “Ez épp a minap történt, a helyszín nem más, mint a szegedi gyermek onkohematológia! Szerdai napra ébredtünk, így az elmaradhatatlan délutáni bevetés izgalma egész nap bennem volt. Egy 4 éves tündérkéhez mentem – első alkalom volt, hogy Amigóval találkozott, de ezt egy percig sem éreztem rajta, annyira felszabadultan csicsergett nekem. Üvegfesték, kártyázás és kockázás után megpillantotta a külön kisdobozba gyűjtött társasjáték figurákat. Először majszolni való finomságokat főztünk belőle – hisz a nagy játszás közben bizony vacsoraidő kerekedett és a kisasszony is megéhezett egy jó tükörtojásra, ezt a malomhoz való fehér korongokból sütöttük ki. Aztán szétosztottuk a bábukat a következő koncepció szerint – akik hozzá kerültek, ők a lányok, akik hozzám, ők a fiú bábuk. Egymáshoz tipegve a fiú megkérdezte a szép hölgyet “Szabad egy táncra?” – a válasz a következőképp hangzott “Oké!”. Bizony megtanítottam neki, hogy minden alkalommal ki kell várni, amíg a hercegnőket a hercegek kérik fel táncolni – így mindig türelmesen állt a bábuval, amíg meg nem kérdeztem efelől.
Ez a története annak, hogyan lett egy négy éves tündérke igazi kis hölgy és a bálozási etikett szakértője, és hogyan lett a szívem ismét hálával teli, hogy Amigo lehetek!”
Látogatásaink során nem azt vesszük figyelembe, hogy a gyerkőcök betegek, betegként vannak kórházban. Számunkra a legfontosabb, hogy mint gyerekeknek, a lehető legtöbbet tudjuk nyújtani a közösen eltöltött idő során, vagy akár segíteni abban, hogy ha az Amigók már elmentek, akkor is, a következő találkozásig, számukra érdekes dolgokkal tudjanak foglalkozni – feladatlapok, játékok formájában. A gyerkőcök talán nem is tudják, hányszor előfordul, hogy egy váratlan pillanatban eszünkbe jutnak valamiről, építkezünk az együtt töltött látogatás élményéből. Ezek a pillanatok is hozzájárulnak ahhoz az élményhez és tapasztalathoz, amely által kijelenthetjük, hogy aki egyszer Amigo, örökké Amigo marad.
Magyar Elin, 2019. március
