A 2021-es év egyik legnagyobb sikere lett az Amigók számára, hogy immár öt városban tehetünk a beteg gyerekek mosolyaiért, hiszen októberben megalakult Pécsen is az Amigos új csapata 8 lelkes fővel. Utánajártam így lassan két hónap elteltével, hogy mi a helyzet a lányokkal, vajon milyenek egy frissen induló csapat első hónapjai.

A pécsi amigók számításait is sajnos keresztül húzta a járvány újabb hulláma, így a kórházi látogatások helyett a legtöbb amigóhoz hasonlóan ők is online teszik szebbé a gyerekek mindennapjait: az Online Otthon, az Amigos Kalandor és az Amigos Mini keretén belül is találkozhatnak a gyerekek pécsi amigókkal.

A látogatások szünetelése azonban nem jelentette azt, hogy a közösségépítésre és a csapat összekovácsolására ne teremtettek volna lehetőséget a pécsiek. „Végül egyszer sem sikerült a kórházban egy bevetést sem tartanunk, így megijedtem, hogy ez majd visszaveti a csapatszellemet, de az első novemberi Amigo-estünk teljesen az ellenkezőjét mutatta.” árulta el Zsófi Amigo. Berni Amigo pedig ezt mesélte eddigi közös Amigos-élményeikről: „Eddig két Amigo-estet tartottunk, kipróbáltuk a társasokat (mire mehetünk a gyerekekhez, már kenni-vágni fogjuk a játékszabályokat), és egy kis mikulásozást is tartottunk.” Az ismerkedés és csapatépítés terén tehát igazán ügyesek a lányok, és ahogy ők is mondták: „Hihetetlen milyen gyorsan tudtunk egymásra hangolódni.

A többi városhoz hasonlóan kórháztalálkozót is tartottak az önkéntesek, azaz alkalmat teremtettek az online foglalkozások során szerzett élményeik megosztására, megbeszélésére.

A közeli jövőre gondolva pedig a pécsi amigók is sok mindennel készülnek, hiszen a napokban a pécsi egyetemisták számára karácsonyi kézműveskedést szerveztek, ahol az onkológián ápolt gyerkőcöknek alkottak.

Arról is beszámoltak amigóink, hogy „Több tervet is szőttünk már a jövő Amigo-estjeire– korcsolyázást, forralt borozást, társas-est…”. Ezek alapján nem gondolom, hogy unalmasan telnek a legfrissebb amigók mindennapjai, pláne hogy a közös, országos rendezvényeken is képviselik magukat, és találkozhatunk velük mi, a többi város önkéntesei.

Kíváncsian várjuk mindannyian, hogy a következő félévben a kórházi bevetések alkalmával és majd a tavaszi felvételi során is olvashassuk a csapat lelkes beszámolóit, és megosszák élményeiket ország-világ előtt. Izgatottak vagyunk, hogy a pécsiek fejlődését is lássuk, és Dóri Amigo soraihoz csatlakozva „Remélem, egyszer minden egyetemistához elér az önkéntes csapat híre, és sokan fognak Pécsen is csatlakozni hozzánk, hogy megtapasztalják az Amigo-létet.”

Bakter Veronika, 2021.12.12.

 

Mi a helyzet Pécsen?