„Értékünk minden Amigo”

Ez az a mondat, melyet mind az önkéntesek, mind az Amigos munkáját követők már biztosan számtalanszor hallottak. Akár egy hangzatos frázis is lehetne csupán, de hiszem, és érzem, hogy ez a valódi gyakorlat, ez az alapítvány munkájának gyökere. Nem véletlen ez az alapvetésünk, Amigók nélkül nincs Amigos, az önkéntesek adják a szívét, lelkét, motorját ennek a hatalmas gépezetnek. Ugyanakkor -az eddigi tendenciák alapján- senki sem marad örökké aktív Amigo. Nekünk viszont van egy missziónk, amihez elengedhetetlen az újabb és újabb generációja az elhivatott önkénteseknek.


A tavalyi év az online működésre való átállásról szólt. Ötletek, tervek, lehetőségek folyamatos mérlegelése és megvalósítása volt a középpontban. Mindenki azon dolgozott, hogy belerázódjon ebbe a helyzetbe, megszokta, talán meg is szerette. Azoknak viszont, akik 2020 februárjában csatlakoztak a csapathoz, nem kicsi kihívást jelentett, hogy online módon próbáljanak integrálódni a közösségbe. Többek között ezért is éreztük úgy, hogy nem lenne a legbölcsebb ősszel felvételit tartani. Ennek ellenére most márciusban, amikor már kellően kiismertük az online lét (remélhetőleg) minden kihívását, alapos mérlegelés után, az a döntés született, hogy elérkezett az ideje, hogy bővüljön a csapat, és elindult a 2021-es tavaszi Amigos felvételi. 

De mégis hogyan lesz valakiből Amigo?

A recept már ismerős: egy írásbeli feladatlap, és egy szóbeli elbeszélgetés sikeressége szükséges ahhoz, hogy valaki a szervezet tagja legyen. A felvételi feladatsora egy kisebb reformon is átesett idén, melyre az online átállás és az innováció miatt is szükség volt. Az írásbeli feladatlap rendkívül változatos dolgokat kívánt meg a bátor jelentkezőktől azzal a céllal, hogy minél alaposabban megismerjük őket, motivációjukat és gondolkodásmódjukat. Ezt követte a szóbeli, melyben hasonlóak voltak a fókuszpontok, leginkább a talpraesettség, lelkesedés, rugalmasság, és persze az élő idegennyelv használatra volt helyezve a hangsúly. Itt már szituációs játékok is előkerültek, valós, az életből vett offline és online helyzetekkel kellett megküzdeniük a jelentkezőknek. A szóbeli sajnos online térbe szorult, de mi sem igazolja jobban a sikerét, mint, hogy számomra 30 percnyi konstans mosolygás volt minden beszélgetés. A jelentkezők a szóbelik előtt kaptak egy Amigos gyorstalpalót a felvételi megnyitóján és az egész folyamatban szoros kapcsolatban maradtunk egymással. 

És mi lett a végeredménye ezeknek a szorgos hétvégéknek?
Ebben a félévben huszonhárom budapesti, öt szegedi, öt debreceni és két szombathelyi Újgenerációs Amigóval, immáron 153 ember dolgozik azon, hogy egyszer minden beteg gyerkőc mellett legyen egy Amigo. 


A felvételi után viszont nem állt meg az élet, sőt. Két vasárnapot az Amigo Iskolával töltöttünk. Itt már egészen részletes betekintést nyerhettek az újonnan felvettek a szervezeti működésünkbe, offline és online Amigo létbe, és talán a legfontosabb, az Amigo értékekbe. Bár az Amigo Iskolák többnyire masszív és fárasztó élmények és sikerült is kellőképpen elárasztanunk mindennemű információval a csapat legújabb tagjait, mindennek a célja nem kisebb volt, mint, hogy a nap végére már büszkén mondhassák: „már én is Amigo vagyok”. 😊 Mint mindig, a felvettek boldog szelfijeit elérhetitek az Amigos Facebook oldalán. 

Az utóbbi idők blogbejegyzéseit mindig köszönetnyilvánításokkal fejezem be, de ha valamikor, most valóban itt az ideje. 
Hatalmas köszönet a felvételit intéző (és reformáló) csapatnak, az Amigo felelősöknek, a felvételiket javító és hallgató Amigóknak. És legalább ekkora üdvözlet mind a 35 Újgenerációsnak, akik, úgy döntöttek, hogy részesei lesznek ennek a missziónak. 


Csodálatosak vagytok!

Riczkó Zsófi, 2021.04.04.

Most már én is Amigo vagyok!-Amigos felvételi 2021

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.