Új sorozatot indítottunk “Kiktől tanulnak az Amigók?” néven az Amigos Blogon, melyben kórházi dolgozókat, kórházpedagógusokat, nővéreket vagy éppen orvosokat mutatunk be Nektek. Arról kérdezzük őket, hogy pontosan mi a munkájuk, tanácsokat kérünk tőlük arról, hogy aki ezzel szeretne foglalkozni, hogyan álljon neki, de természetesen arról is faggatjuk őket, hogy milyen tanácsokat adnának az Amigosnak. Az anekdotázás sem marad el, az első Amigo-élményekről is olvashattok.
A sorozatunk második részében a Magyarországi Református Egyház Gyermekkórházának, a Bethesdának és annak, rehabilitációs központjának (vagy, ahogy mi hívjuk Nagy Bethesda és Ilka utca) kapcsolattartójával beszélgettünk, aki a kórházban önkéntes koordinátorként dolgozik. Ismerjétek meg most Ti is kicsit jobban Reményi Imre munkáját!
Kérjük, mesélj nekünk kicsit a munkádról itt a kórházban!
Immáron három éve én volnék a Bethesda Gyermekkórház önkéntes koordinátora. Azelőtt is volt koordináció alapvetően, de mivel két része van a Bethesdának – az egyik itt a Bethesda u. 3-ban, a másik az Ilka utca 57-ben – ezért két koordinátor volt. Most, hogy az Ilka utcai nyugdíjba ment, a Bethesda utcai pedig kilépett, ezt a lehetőséget kaptam meg én. Körülbelül 10 évig a mentálhigiéniás osztályon dolgoztam az Ilka utcában, de azt megelőzően is több éve a Bethesdában vagyok, ha összegzem az évek száma a 20-hoz közeledik, kisebb megszakítással. Közben a Korai Fejlesztőközpontban dolgoztam egy rövid időt és 3 évet pedig egy alapítványi iskolában sajátos nevelési igényű gyerekekkel, pedagógusasszisztensként.
Eredeti foglalkozásom tanító. Felnőttként végeztem el a Károlin, annak a reményében, hogy ott fogok munkát kapni, de az iskolát bezárták, így kérdésessé vált hova megyek és akkor futottam össze egy ismerőssel. Ahogy mondtam már korábban itt dolgoztam, mint ápolási asszisztens neurologián, onko-hematológián, belgyógyászaton, pulmonológián, sőt még egy időt konyhán is. Azután, hogy az iskola véget ért, állatkertben Zootáboroztam pedagógusként egy egész nyáron át és akkor volt Bethesdás kollégák mondták, hogy lett mentáligiéniás osztály a kórházban, amit mindig is szerettem volna. Így kerültem vissza. Egy rövid mondatban: a tizedik évben érkeztem el ahhoz, amiről azt hittem soha nem fog elérkezni. Mindig félvállról vettem mikor mások kiégésről beszéltek és azt éreztem, hogy én is kezdek elfáradni. Ez is vezetett ehhez a munkakörhöz, amiben most vagyok; teljesen más közeg, bizonyos értelemben nyugodtabb és picit vezetőibb.
Mi tartozik a te hatásköröd alá?
Mind a két részlegbe, a Nagy Bethesdába és az llka utcába is delegáljuk az önkénteseket. Az én feladatom az önkéntesek rohamának ellenállni, a jó értelemben. Interjúra behívni őket, tájékoztatni az önkéntes rendszerünkről, elméleti anyagokat adni nekik, aminek segítségével nagyobb rálátásuk van a munkára, nagyon sok jótanácsot kapnak.
Mi volt a motivációja, hogy ezt a munkát választottad vagy akár annak, hogy régebben nagyon szerettél volna mentálhigiénián dolgozni?
Amikor gyerekfoglalkoztató szocioterapeuta voltam a mentálhigiénián, már akkor asszisztáltam az önkéntesek koordinálásában. Engem ez már korábban is érdekelt, de ami a fő motiváció volt, hogy nagyon szeretem a külföldi önkénteseket. Mindig egy csoda, amikor idegenből idejönnek és szemérmesen próbálgatják a szárnyaikat. Minden évben ketten érkeznek, az IVS (nemzetközi önkéntes szervezet) a mi Magyar Református Szeretetszolgálatunkon keresztül delegálja őket ide és nagyon sok helyre kerülnek. Ennek a két embernek a sorsát kell mentorálni, istápolni és nagyon jó kapcsolatot ápoltam velük mindig. Nagyon szerettem a foglalkoztatásuk, emiatt érdekelt ez a része. A mentálhigiéniás osztályhoz nagyon régóta fűz kapcsolat és régre nyúlik vissza az érdeklődésem. Nem árulok el titkot, hogy amikor 20 éves voltam, jártam mentálhigiéniás osztályon mint kezelt és nekem életre szóló élmény volt. Érdekes, hogy mikor jönnek önkéntesek nagyon sokaknál ez a motiváció, hogy ők is voltak kórházba vagy hozzátartozójuk szenvedett emiatt, úgyhogy van egy ilyen vonzereje az élménynek, hogy az ember visszakerülne a tett színhelyére. Másik, hogy mindig érdekeltek az érdekes dolgok, mint a pszichológia, filozófia, teológia. Ezek a gondolkodós dolgok közel álltak hozzám, így kerültem a mentálhigiéniás osztályra.
Amigókkal hogyan kerültél kapcsolatba és mi volt az első élményed velünk?
Sára (Forgács-Fábián Sára, az Amigos Megálmodó Amigója) hívott fel, hogy van ez a programotok és hogy már több kórházban ott vagytok, de a Bethesda még egy meghódítandó vár. Megkérdezte, hogy mit gondolok erről, én meg annyit mondtam, hogy hát miért is ne, hajrá! Én már annyi mindenkinek dicsértelek benneteket, legfőképpen nektek sokszor, sokféle fórumon, de nagyon szeretem az Amigókat. Mindig tiszteltem a jól szervezettségeteket, ez főleg abból fakadt, hogy én nem vagyok akkora szervező alkat és mindig bámulattal nézem azokat, akik ezt jól csinálják. Sokat lestem és tanultam tőletek is, arról a részről, hogy hogyan csináljátok az önkéntesek szervezését. Nagyon tisztelem a máig a bátorságotokat, amivel kezdetektől fogva bementek egy-egy osztályra és kisajátítjátok a terepet. Egyszemélyes önkéntesekből ez hiányzik. Nyilván nektek előnyötök van, mert nem egyesével kószáltok, hanem ketten-hárman összefogva. Fiatalok vagytok, ambiciózusak, ez mind nagyon imponáló és megteszi a hatását. Szoktam is a ti oltamatokba ajánlani az én kis önkénteseimet, hogy ha nem tudja mit kezdjen magával akkor keressen titeket és biztos ti majd befogadjátok a körbe. Illetve mindig mondom nekik, hogy hasonlóan bátran dolgozzanak, ahogy ti is csináljátok.
Esetleg valami tanács, hogy az Amigóként hogyan tudnánk még jobban végezni a munkánkat, akár helyspecifikusan?
Tanácsot? Meglep ez a kérdés, de gondolkozni fogok rajta! Nem olyan rég, mikor találkoztam Sárival pont én kértem szervezésről tanácsokat tőle, úgyhogy én az Amigos a gyerekekért Alapítványtól már eleve sok mindent kaptam, hogy én mit mondhatnék? Azt tudom, hogy az önkénteseiteket befogadja a kórház és jól is ismerik őket. Amikor én kérdezem a gyerekeket, hogy voltak-e itt az Amigók csillogó szemekkel mondják, hogy igen. Úgy veszem észre, hogy a kórház részéről ez egy jó visszajelzés. Sokkal láthatóbbak, kompaktabbak vagytok, mint a mi önkénteseink, természetesen ez abból is adódik, hogy más felállásban, más keretek közt dolgoztok, mint mi. Ti, mint az ágyúgolyó bejöttök és mindenki tudja, hogy itt vagytok. De ha van valami specifikus, akkor felszólítás nélkül is szólni fogok!
Mi volt a legpozitívabb visszajelzés, amit szülő, orvos vagy nővér adott?
Az orvosok egy igen érdekes téma. Az önkénteseimnek is szoktam mondani, hogy a mi bázisunk a nővér, hiszen ő az, aki a naprakész dolgokkal tisztában van; melyik beteg, hányas ágy, hányas szoba, hol, milyen vizsgálata lesz. Az orvosoknak be vannak osztva a betegek és kicsit elhatárolt az amivel ők foglalkoznak. Ők abba visznek bele energiát, hogy egy adott gyerek diagnosztikája, terápiája éppen jól folyjon, így nem gondolom, hogy tudniuk kéne mindig minden apróságot a gyermekosztályról. Orvossal emiatt az Amigókról még sosem beszéltem, de nővérekkel igen és ők mindig tudják, hogy merre vannak a dolgaitok vagy éppen mivel foglalkoztatok. Kimondottan agyba-főbe dicsérni az Amigost senkit nem hallottam, de én helyettük is megteszem. De például ez megint egy tanács nekem, hogy megkérdezzem és köszönöm, felírom.
Orvosok, nővérek együttműködéséről tudnál mesélni a Bethesdában?
Ami érdekes és közérdekű lehet, hogy ez egy családbarát kórház. Ma már azért nem úgy van, mint az én gyerekkoromban, hogy nem lehetett bemenni a gyerekekhez, emellett viszonylag többször hazaengedik őket. Régóta dolgoztam a Bethesdában, de korábbi kórházi élményeim nem ilyenek voltak. A szülők itt lehetnek, de ez néha problémát is felvet. Például az önkéntesek esetében és tőletek is kérdezem, hogy ez őket zavarja. Például az egyedüli önkéntesek, ha ezt látják inkább nem zavarják a gyerekeket.
Minket ez nem szokott zavarni, sokszor őket is próbáljuk bevonni, hátha úgy a gyerkőcök is szívesebben játszanak. Van olyan is, hogy, ha a szülő is látja, hogy a gyereke jó kezekben van ő is elmegy, elintéz néhány dolgot, kicsit tud pihenni. Szóval szerintem ez nekünk nem akadály.
Na, hát örülök, hogy ezt mondod, hogy nektek ez a tapasztalatotok. A vezetők nagyon vigyáznak a szülő és a gyermek kettősére, hogy nekik jó legyen a közérzetük. De én is pont ezzel bátorítom őket. Sokszor a szülőknek is jó, ha valakivel beszélgethetnek, elmesélhetik a történetüket.