Sok Amigohoz hasonlóan én is a Corvinusra jártam, ott hallottam először az Amigosról. Habár egyből megtetszett a ötlet, és a mögött álló lelkes csapat, és szinte gondolkodás nélkül beadtam a jelentkezésemet a következő kiírt felvételi alkalmával, kicsit féltem, hogy vajon nekem való lesz-e ez a feladat. Mivel alapból elég érzékeny típus vagyok, tartottam attól, hogy lelkileg nehéz lesz kezelni a helyzetet, és majd mindig szomorúan jövök ki a kórházból. Már az első látogatás után rájöttem, hogy az aggodalmam nem hogy alaptalan volt, de nem is álhatott volna távolabb a valóságtól. Minden alkalommal feltöltődve, és vidáman jöttem el a kórházból, miután bent egy pillanat alatt elröppent az angolozással vagy játékkal töltött pár óra. Amigoként járni a kórházakba, és a csapat részének lenni az egyik legnagyobb élményem volt az egész egyetem alatt.
Annak ellenére, hogy már sajnos nem tudok aktív Amigoként a csapat része lenni, mert a mesterképzést külföldön végeztem, mindig nagyon jól esik látni ahogy a csapat növekszik, és büszkeséggel tölt el, hogy a része lehettem.