Egy újabb kedves történettel kedveskednénk olvasóinknak, ezúttal a Szent László kórházból. Az Amigók a közös tanulás és közös játék mellett számtalan egyéb módon is segíthetik a gyerkőcöket – és hogy hogyan is értem ezt? Az Amigók különlegessége a baráti minőségben nyilvánul meg igazán: a jelenlét, a megértő odafigyelés, a vidám hangulat, de akár egy őszinte beszélgetés is, szavakban nem kifejezhető erővel rendelkezik a gyerkőcök fizikai és mentális állapotának javulásának folyamatában.
Ezt mi sem bizonyíthatná szebben, mint Noémi és Bius története, ami körülbelül egy éve kezdődött, és mind a mai napig folyamatban van. Fogadjátok szeretettel Molnár Noémi Amigo írását Biusról, az ő közös pillanataikról, Noémi szemszögéből.
,,Mikor Biussal először találkoztam nagyon rossz pszichológiai és fizikai állapotban volt. Senkit se akart magához engedni, nagyon nehéz volt vele kapcsolatot teremteni.
Mikor bementem hozzá, tudtam, hogy édesanyja pár napig nem tud mellett lenni és nagy szüksége van a támogatásra, figyelemre. Előtte még egyszer sem találkoztunk.
Nagyon zárkózott volt, az első fél órában nem is reagált rám, csak nézte az tabletjén a mesét, majd utána már fejrázással jelezte, hogy semmihez sincs kedve, amit felsoroltam. 😀 DE már ezt is nagy haladásnak vettem.
Nem adtam fel, hanem elkezdtem neki a plüsseivel mesélni, érdekességekre felhívni a figyelmét és észrevettem, hogy habár nem akarta kimutatni, fél füllel figyelt rám. A látogatás végén már odáig eljutottunk, hogy felém fordult és együtt nézhettük a mesét. Nagyon nagy élmény volt hiszen ez volt az első lépés a megnyílása felé.
Nyáron minden héten meglátogattam, mert láttam, hogy habár nehezen is, de hétről hétre közelebb engedett magához.
Ahogy teltek az idő, egyre jobban felismertem, mivel tudom felkelteni a figyelmét és rávenni arra, hogy ne a tabletjével foglalkozzon. Egy hónap múlva már társasoztunk, kézműveskedtünk is. Nagyon szerette a csillámos, lányos dolgokat, így mikor külön ilyenekkel készültem, szinte rögtön rá lehetett venni a közös játékra.
Egy idő után már nemcsak játszottunk, hanem elkezdett nekem mesélni is. Mesélt a családjáról, bölcsis élményeiről és néha a félelmeit is felhozta; egészen különleges élmény volt, ahogyan beengedett a saját kis világába, és megnyílt nekem, egy ,,maszkos idegennek’’. Habár mindig maszk volt rajtam, tudta, hogy ki vagyok és, hogy mit mesélt már el nekem.
Mindezek mellett szerencsére fizikai és pszichológiai állapota is javult, így egyre aktívabb tevékenységekre is kapható volt, játszottunk orvososat, divattervezőset, és persze hercegnőset is.
Biusnak nagyon sokat jelentett a zene és mikor önfeledten játszott rá lehetett venni az éneklésre is. Kiderült, hogy kedvence a Pamkutya, minden számukat tudja kívülről pedig még nem is tud olvasni. Szerencsére egy barátnőm ismerte őket személyesen és el tudta érni, hogy készítsenek Biusnak egy személyes videóüzenetet. Nagyon hálás vagyok a segítségükért, mert látni az örömet, meglepődést és izgatottságot az arcán bizonyította, hogy ha sokan összedolgozunk nagyon boldog pillanatokat tudunk másoknak szerezni.
Most már mindig úgy megyek be hozzá, hogy ,,Bius hoztam egy meglepetést, kíváncsi vagy rá?” Ilyenkor mindig sokkal hamarabban rá lehet venni a foglalkozásra, mindig próbálok valami olyannal készülni, ami tudom, hogy érdekli, de valamit tanul is belőle, fejlődik vele. Most, hogy elkezdi a kórházban az első osztályt, remélem, hogy a tanulásban is tudom majd segíteni.
Vannak persze most is nehezebb napjai, mikor látom rajta, hogy inkább csak anyukájával lenne, ilyenkor fontos ezt megérteni, és később visszamenni hozzá.
Hihetetlenül hálás vagyok, hogy végignézhetem Bius fejlődését, gyógyulását és hogy segítettem neki, mint Amigo. Egy barát lettem a számára, aki segít becsempészni a külvilág örömeit a kórházba hozzá, hogy még ha csak egy órára is, de önfeledten játszhasson.
És hogy mit tanultam én mindebből? Azt, hogy megfelelő hozzáállással, törődéssel, kitartással és alkalmazkodással mennyire nagy hatással tud lenni egy Amigo egy nehezebb betegségi szakaszon átmenő gyermekre.”
Büszkék vagyunk Noémire és Biusra is, teljes szívünkből kívánjuk neki a mihamarabbi, teljes gyógyulást!
Illy Eszter, 2018 ősz
